Vég kezdete

Vége! Egyszerre szüntesse meg mindenki a negatív hozzáállást és ne figyeljünk negatív dolgokra. Felejtsük el mindennapjainkat megkeserítő külső behatásokat és próbáljunk meg pozitívan élni. Próbáljuk meg a szépet és a jót látni. Nem egyszerű, tudom, de kicsit hajunknál fogva kirángatnánk magunkat az egyre mélyülő kétségbeesésből. Ne hallgassunk médiában harsogó zengzetes híreket, melyek valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Ne hagyjuk befolyásolni magunkat arra szakosodott kívülállók manipulációinak, mert mesterségesen szított agymosásnak vagyunk kitéve. Naponta bombáznak bennünket rossznál is rosszabb statisztikai adatokkal, állami tartozásokkal, munkanélküliséggel, a dolgozók bruttó átlagkeresetével, ugyanakkor a valóság mindig más. Miért hallgassuk ezeket? Miért hagyjuk magunkat idegesíteni azáltal, hogy meghallgassuk a híreket?! Másról sem szólnak csak negatívumokról. Nem tudunk egymással normálisan szót váltani, mert minden második mondat úgy kezdődik, hogy:Hallotta? Nem! Nem akarom meghallani és nem akarok bús képpel gyerekeim elé állni, mert nincs egy boldog pillanatom. Miért? Azért mert manipulálnak, akik ebből és belőlünk élnek. Mesterségesen, hogy eltereljék a figyelmet másról. Ki tudna ezek közül talpon maradni, ha nem hallgatnánk TV-t, nem olvasnánk újságot, magyarul nem lennénk vevők a mindennapos álhírek tömkelegének. Mit fogunk mesélni unokáinknak 15 év múlva? Azt, hogy mekkora egymásra licitálás volt a lejáratások és a félrebeszélések, meg a nyilvánosság előtti szócsatáknak ahelyett, hogy mesélnénk a számháborúról, a boldog gyerekkorról, ami nekik nem adatik meg, mert a szülőket befolyásoló külső behatások nem teszik lehetővé a gyerekkel való valós bánásmódot? Hazudjunk, hogy élhessünk és "tisztességes" családapák, családanyák lehessünk?! Zárjuk ki a külvilágot és fókuszáljunk családunk és környezetünk egészséges fejlődésére, hogy legyen valaki aki mindezt el tudja mesélni 200 év múlva is és ne gondoljanak ránk rossz szájízzel. Most nincsenek közösségek, kihalt az emberi empátia, megszűntek szinte a rokoni kapcsolatok és valamennyi összejövetel a kivagyiságról, pénzről, kizsákmányolásról és a hihetetlen álszentségről szól. Nyomát sem találni azoknak a régi kollektíváknak, melyek oly sokat jelentettek nemzedékeknek. Hiányzik az összefogás és a segítségnyújtás. Anno családok ünnepelték a nagyobb ünnepeket, hol a nagyszülőknél, hol a szülőknél hol a gyerekeknél, mert mindenki tudta, hogy ami összetartja a családot, az a kommunikáció, együttérzés és az egymásra figyelés. Ha ezeket a sátoros ünnepeket hagyjuk ellaposodni és kihal a nemzeti ünnepeink, hagyományaink egy része, olyan, mintha kezünket vagy lábunkat vágnák le. Nem találkozik testvér, csak 40 évente. Unokatestvérek nem ismerik egymást. Csak a hozzátartozó halála, vagy sokszor még az sem hozza össze a családokat. Dolgozni kell vasárnap is, ami évszázadok óta piros betűs ünnep, mert a multi így kívánja. Ha dolgozom, akkor nem tudok meglátogatni egyetlen hozzátartozómat sem, mert otthon is van munkám. Ám, ha mindezeket kizárjuk életünkből és igenis szakítunk időt a rokonságra, ragaszkodunk bővebb családtagjainkhoz és elfeledjük a munkát a ledolgozott 8 óra után, gyerekeinket emberi kapcsolatokra neveljük, együtt tervezzük mindennapjainkat és nem zárjuk ki a jót életünkből, talán kicsivel több empátiával közelebb jutunk célunkhoz: az ÉLETHEZ. Mert ez amit most ránk kényszerítenek, ez vegetáció. Tudom, hogy sok ember éhezik(21.század), nyomorog és a társadalom perifériáján tengeti életét, mert ilyen mindig volt és lesz is, de törekedjünk arra, hogy Ők se legyenek kiszolgáltatva és ismét legyen büszke a Magyar. Legyen büszke még ha szolga is, mert még a rabszolgáknak is volt tartásuk. Testet megtörni lehet, de lelket nem. Hiszem és vallom, hogy tudunk mi szépen együtt élni, akár rokon, vagy csak ismerős, hiszen emlékezzünk a múlt század közepére, mikor kalákában épültek házak sokaságai! Ott is voltak társadalom béli problémák, de nem vettünk róla tudomást, mert jobban akartunk élni. Sikerült is. Most a hirtelen jött demokráciával nem tudunk mit kezdeni és azt gondoljuk, hogy ha lázadunk, vagy háborgunk valamivel jobb lesz. Igen! Jobb lesz! Annak aki ezzel manipulál és ver át emberek ezreit. Biztos, hogy sokan azt gondolják most, hogy mindezt leírni könnyű. Hát nem. Én is hasonló gondokkal küzdök családommal együtt és Én sem tudom összehozni a rokonságot, még csak egy falusi Búcsú erejéig sem, de igenis meg fogom próbálni, hogy kizárom gondolkodásomból a negatív dolgokat és megpróbálom úgy nézni a történéseket, ahogy Én szeretném, hogy történjenek. Megpróbálok nem odafigyelni a média általsugárzott negatív hírekre, mert a családomnak és jómagamnak ettől még nem lesz jobb, hogy hallgatom a híreket, csak dühöngök. Ehelyett beszélgetek kicsit a gyerekeimmel, szomszédokkal, munkatársaimmal, természetesen pozitív irányú dolgokról, mert így közelebb jutok lelki békémhez. A csekkeket meg eddig is fizettem, ezen túl is fogom, csak nem agyalok azon, hogy miből! Valószínű, hogy sok dologról le kell mondjak, de nézzünk körül: Mi mindenről lemondtunk már, csak nem tűnt föl. Ha most teszem, akkor csak a körülöttem élők nyugalmát sugallom. Aztán az ország sorsa meg úgy fordul, ahogy mások akarják, mert választás ide vagy oda, szerintem nekem sok beleszólásom nincs. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kihúzom magam a mindennapok folyásából, mert még szavazni is elmegyek, de próbálom a dolgok pozitív oldalát tudomásul venni. Aztán, hogy mennyi az államadósság, azt meg számolja akit érdekel, Én úgysem tudom kifizetni. Azt viszont meg tudom tenni, hogy nem beszélek a környezetemben ilyen és ehhez hasonló dolgokról, mert aki hallgatja(legfőképpen a gyerekeim) nem értik és nem is akarom, hogy megértsék. Viszont remélem, hogy gondolkodásmódom átalakításával, kicsit több odafigyeléssel és a nyilvánosság által kapott híreket megszűrve élem tovább életemet, akkor talán pár év elteltével megértem, mit is akartak anno 5 évvel ezelőtt!