2010. december 19., vasárnap

Szomorú Karácsony

Elnézést kérek, hogy ilyen régen nem írtam ide, de sajnálatos haláleset történt a családban, ami nagyon rosszul érintett. Az öcsém, akit sajnos régóta nem láttam, e hó 13.-án elhunyt. Nagyon fiatalon(44 éves volt) és hagyott maga után egy pici gyermeket, akit most egyedül nevel fel az édesanyja. Szóval ezért lesz Nekünk kicsit szomorkás a karácsony. A gyerekeink nem fogják megérezni, hiszen mindnyájan kapnak ajándékot és fel lesz díszítve a fenyőfa is. Sokat fogunk gondolni az elment szerettünkre és bízunk benne, hogy fentről Ő is figyel minket és nem neheztel Ránk, amiért ünnepelünk. Nagyon fájó dolog egy testvért elveszíteni, pláne akkor, hogyha nincs több és már a szüleink sem élnek. Egyedül maradtam,de vigasztal a feleségem és a lányaim jelenléte, akik miatt kell még elviselni ezt a gyászt is. Tudom jól, hogy az élet nem állhat meg és tenni kell a mindennapi dolgainkat,de emlékezzünk azokra is akik itt hagytak Bennünket. Reménykedjünk, hogy odafentről látnak minket és Ők is így tennének fordított helyzetben. Az Ő szűkebb családja sem fog pompázatos ünnepet tartani, de Ők is megemlékeznek Jézus születéséről és szűk családi körben emlékeznek elhunyt családfőjükre. Kívánom, hogy legyen neki könnyű a föld és a másvilágon is hasonló minden jóban legyen része, mint eddigi életében. Mi meg ígérjük, hogy nem felejtjük el és azon leszünk, hogy emléke örökké éljen! Nyugodj békében édes öcsém!

2010. december 10., péntek

Belvíz

Nagyon sok(25-30cm)hó esett a múlt héten, szinte egy nap alatt. Örültek neki gyerekek és felnőttek, szép fehérbe öltözött a táj. Jött a hideg idő, úgy gondoltuk tartós lesz a hó és talán karácsonyra is tartalékol valamennyit a természet. Aztán eltelt két-három nap és rettentő erős felmelegedés következett be(17-20 fok.) egy nap alatt mind el is olvadt, ekkor jöttek a problémák. A föld már nem tudta elvezetni a rengeteg vizet és megduzzadt patakok, folyók gátjain keresztül törve keresett utat magának a víz. Nem látszanak a gátak és már lassan a lakott területeket veszélyezteti az áradat. Óráról - órára emelkedik a víz szintje és még megjósolni sem lehet, hogy hol fog tetőzni. Soha nem látott vízszintet mértek a Zala folyó településünkön lévő szakaszán. Elbirtokolta a víz a szántóföldeket, réteket és az alacsonyabban fekvő utakat is. Homokzsákokkal védjük a település becsatlakozó útjait, hogy ne törhessen át rajta. Döbbenten nézzük a gyarapodó víztömeget, tehetetlenül várjuk, hogy tetőzzön és apadásnak induljon. Ugyanakkor a TV csatornákon keresztül nézzük és hallgatjuk a híreket, megdöbbenünk, hogy kicsi országunkban mekkora területek állnak víz alatt és naponta mekkora károk keletkeznek. Akkor Mi még ne szóljunk semmit, hiszen nálunk még nem veszélyeztet emberi életet, lakóházat és egyetlen család vagyona sincs veszélyben. Persze szép látvány a havazás, de olvadás után ekkora kárt okoz. Most is nézem az időjárás jelentést, ahol az elkövetkező napokra havazást ígérnek és nem is kis mennyiségben. Ha az is ilyen hamar elolvad, hova lesz a sok víz? Azt hiszem a természet bünteti az embereket a pazarló és meggondolatlan környezeti károsításokért. Miért csak a bekövetkezett események után jut eszünkbe a védekezés? A Zala folyó településünkön átfolyó szakaszának csak talán a fele gáttal védett. Miért nem építünk ki gátat a megelőzés érdekében? Talán azért, mert még nem történt komolyabb tragédia? Ha történne, akkor ki lenne érte a felelős? Pénzt kellene keríteni és minél hamarabb megépíteni a gátat, hogy ne a réten lássuk a vizet, hanem maradjon a medrében, ekkor talán nyugodtabban aludnának az emberek, nem kellene tragédiától tartani.
Sajnálom, hogy ilyen gondolatokat kellett papírra vetnem, de ez a valóság és a tehetetlenség érzése íratta le Velem ezeket a gondolatokat.Remélem, hogy a 2010-es év ezzel a mostani eseménnyel zárul és az ünnepekre, valóban Illeni fog a békés, meghitt jelző!

2010. december 2., csütörtök

Ünnepek

Szép napot!
Ünnepi készülődés, izgalmakkal teli várakozás és csillogó tekintetek! Mikulás várása szinte minden este. Lefekvés előtti kérdés:- Anya, még mennyit kell aludni Mikulási? Most ez a legnagyobb izgalomra okot adó esemény és már a nagyobbak az Adventi koszorút firtatják. Sok kérdés elhangzik a gyertyák számáról, színéről és az ünnep jelentőségéről. A kicsik még elhiszik, hogy a Mikulás és a Jézuska "hozza" az ajándékokat, bár a nagyok már néha elbizonytalanodnak. Ők már a társaiktól és a még idősebb gyerekektől azt hallják, hogy nincs is Mikulás meg Jézuska, de azért még megkérdezik otthon, hogy biztosak legyenek a dolgukba. A múltkorában nagylányom, aki 10 éves azt kérdezte, hogy ha anyának vásárolunk ajándékot, akkor azt hova kell címezni, hogy a Jézuska megkapja? Ugyanis azt mondtam neki, hogy Mi megvesszük az ajándékot és elpostázzuk a Jézuskának, aki elhozza a Karácsonyfánk alá, ahol, majd anya megtalálja. Hát ebből még nem tudom, hogy keveredek ki, de valami érthető válasszal kell szolgálnom. Ez az első év, amikor a gyerekek már önállóan szeretnének választani ajándékot nekünk szülőknek, csak azt nem értik, hogy kerülnek az ajándékok a Jézuskához! Persze addig jó, míg így gondolkodnak, hiszen addig gyerekek. Az ünnepi készülődés már elkezdődött, sorban készítik a fára felkerülő díszeket. Egész ötletesek és kreatívak. Már kezdik az ünnepi menüt összeállítani, kedvenc süteményeiket sorolják és a nagyanyjukat "nyüstölik" beigliért. A minden karácsonykor szokásos hal megvásárlása is napirenden van és a töltött káposzta alapanyaga is össze lett írva. Kocsonya sem maradhat el és igazán jó érzés, hogy semmiről nem feledkeznek el. Most már csak az ünnepek eljövetelére kell várni és még pár napig eldugni a gyerekek elől az ajándékokat. Reménykedünk, hogy az idei évben is szeretetben telnek az ünnepek és lesz látszatja a lázas készülődésnek. A mikulás napok múlva érkezik és sajnos nagyon hamar követi a Karácsony és az Új év ünnepe. Készüljön mindenki, feledje gondjait és okozzon minél nagyobb örömet szeretteinek.

2010. december 1., szerda

Lehet, hogy ez a megoldás?

Tolvaj cigányok Finnországban


Loptak, lelőtték őket. Senki nem háborodott fel és nem tiltakozott !

Lappföld a sarkvidék széle. Hó és fagy. Évszázados hagyomány, hogy
pihenőkunyhókat, faházakat talál az eltévedt vándor. A házban élelmiszer,
tüzelő, meleg ruha, víz és motoros szán a továbbmeneküléshez, mert a sarki
tél kegyetlen. A magyar romák fosztogatták a menedékházakat. Kellett nekik
minden, Svédország felé haladva. Mondom, minden, nem hagytak az esetleg
odatévedőnek semmit, hadd fagyjon meg, hadd haljon éhen. A lappok
kifigyelték a tolvajokat. Bumm! Bumm! A magyar roma férfiak holtan estek
össze. Nőik, gyermekeik elmenekültek. A lappok jegyzőkönyvet vettek föl, és
elföldelték a holtakat. Más arrafelé a törvény. Más arrafelé a tulajdon
fogalma. Nem úgy, mint nálunk. Mohácsi Viktória nem is utazott oda
az adófizetők pénzén, hogy tiltakozzék.

2010. november 30., kedd

Kutyatámadás

Hány embernek kell még meghallnia?

2010-11-30 10:47:05

Saját házának udvarán találtak rá egy tormási férfi összemarcangolt holttestére hétfőn - mondta el a Független Hírügynökségnek kedden Váradi Jánosné, a település polgármestere. A 62 éves férfi holttestét egy gyermekét óvodába kísérő asszony fedezte fel, aki egy önkormányzati képviselőnek szólt az esetről. A férfinek nem voltak kutyái, holttestét mégis állatok marcangolták halálra.

Úgy tudni, hogy a rendőrség DNS-mintákat vett falubeli kutyáktól, ezek alapján vizsgálják meg a helyszínen talált állati nyomokat, és próbálják meg azonosítani a támadó kutyát vagy kutyákat. Szemtanú híján azt sem tudni, egy vagy több kutya okozta-e az idős férfi vesztét. A rendőrség egyelőre közigazgatási eljárás keretén belül próbálja meg tisztázni a szerencsétlenül járt ember halálának körülményeit.

Úgy gondolom, igazán kellene már tenni is valamit, nem csak a törvényeket hozni, hanem be is kellene tartatni Őket. Minden héten történik valami hasonló esemény és aki tehetne valamit, az hátradől és azt mondja: Én már alkottam egy törvényt, nekem más dolgom nincs! Pedig van. Annak a törvénynek érévnyt is kellene szerezni, mert a törvénytől még kint járnak a kóbor kutyák és hetente marcangolnak szét valakit. Azt hiszem itt az ideje, hogy a tettek mezeire lépjenek Uraim!

2010. november 26., péntek

Most meg ez!

Ennyi fenyegetést, na de kérem szépen! Szép napot mindenkinek. Azt hiszem most robbanok! Amit a magánnyugdíj pénztárral művelnek, hát valami csúcs! Kötelezően beléptettek Bennünket, pedig nem igazán akartuk, de megtettük és vártuk a profitot, ami csak nem akart jönni! Azért bíztunk benne, hogy aki kitalálta és beléptetett Bennünket, nem akart rosszat ezért vártunk. Aztán jöttek a számlakivonatok és a várt magas hozam nem jött. Gondoltuk, majd kicsit később, hiszen most indult és lehetnek döcögések, de pár év eltelte után sem jött. Ekkor már elgondolkodtunk, hogy hova lesz a pénzünk, de senki nem tudott választ adni, mindig azt mondták, hogy gyenge a tőzsde, válság van, kevés a hozam és valamiből a pénztárt is fenn kell tartani! Megint hittünk. (tehettünk mást?) Aztán jön a feketeleves! Kormányunk meg akarja szüntetni, amit mi nem is akartunk. Helyes! Ne vegyék el Tőlünk még azt a kis lehetőséget, hogy nyugdíjat kapjunk, mert a magánnyugdíj az valakiknek a zsebébe vándorolt! Ez most derült ki! Ezért lett a 12 év utáni nyereség a folyószámlámon nettó 147.000 Ft. Ezért fizettem éveken keresztül, igaz, ezt örökölhetik a gyerekeim. Hát ne örököljék, inkább kérem a megérdemelt nyugdíjamat és vonják felelősségre azokat, akik elsíbolták a befizetett milliárdokat. A magánnyugdíjpénztárak dőzsöltek, alkalmazottak tucatjait tartották jó pénzért és dőzsöltek a dolgozók befizetett forintjaiból. Luxusautók, fényűző irodák, titkárnők a titkárnőknek, szóval jó magyar szokás szerint lenyúlás és átverés állami segédlettel, csak dögölön a Magyar. Valaha kiszámolja valaki, hogy mennyit vettek ki a zsebünkből? Nem is szeretném tudni, mert sosem lesz a miénk. Hát ezért ragadtam "tollat" sé szeretném, ha többen véleményt nyilvánítanának, mert nem hiszem, hogy Én vagyok csak egyedül, aki így érez!
Szép napot!

2010. november 24., szerda

Mert van miért

Nem értem és ismét nem értem! Miért néznek és kezelnek Bennünket még mindig gyermek módon?! Lassan eljutunk oda, hogy annak sem hiszünk, aki kérdez. Amióta az eszem tudom, mindig sarcoltak minket. Az utóbbi húsz évem a lemondásról és a nélkülözésről szólt. Minden drágul, pénzünk elértéktelenedik, gyerekeink szebbek és okosabbak - hogy jön ez ide? - egyszóval életünk jó része a küszködés és a mindennapi betevő előteremtése. Kicsit spórolni akartunk, gondolva a jövőre, ezért beléptünk a magánnyugdíjpénztárba, persze kötelezően önkéntes jelleggel! Erre gondol egyet választott kormányunk és egy tollvonással elvonja, mert neki ere most szüksége van. melós, meg dögöljön meg és szívja csak a fogát nyugodtan, akkor is az lesz, amit Ők akarnak. A gazdag gazdagszik, a szegény meg egyre lejjebb csúszik. Kérdem Én, miért a jómódú demokratikusan választott vállalkozók ülnek a parlamentben és halmozva a tisztségeket gyarapítják vagyonukat a mi vesztünkre? Megértem pár évet, dolgoztam a régi rendszerben és a mostaniban is, azt hiszem pontosan egyforma időszakot, de a közel 40 év munkámmal sajnos kevésre jutottam, de arra nem gondoltam, hogy amit tizenvalahány év alatt összespóroltam, azt is el merik venni!Mi lesz így Velünk,olyanokkal, akik még mindig a KSI által kiszámolt nettó átlagkerset helyet annak csak töredékét visszük haza, vagyis havi nettó 64.000Ft-ból élünk? Miért nem Tőlünk kérdezi meg a kormány, hogy mennyit keresünk, miért a statisztikai hivatalnak hisz? Ja mert az a hazugság kényelmesebb és jobban mutat? Igen csak abból nem lehet megélni! Az olyan, mint a Kádári időszak TSZ disznaja. Hát Én ebből nagyon kimaradnék, ha hagynák.

2010. november 23., kedd

Karácsonyi előzetes

Ismét eltelt egy év, ami egy kicsi kis fenyőfa életében bizony nagyon sok idő. Mi átlagosan négy – öt évet élünk, mikor kivágnak és karácsonyfaként folytatjuk földi létünket. Kicsi korunktól kezdve vigyáznak ránk, óvnak minket, hogy minél szebbek legyünk és igazi örömöt tudjunk szerezni családoknak és sok – sok kisgyereknek. Anyukám, aki mellettem állt a kertészetben csak azért nem lett karácsonyfa, mert az egyik ága elnyílt egy vihar alkalmával és a tulajdonosnak nem volt szíve kivágni. Évekig mellettem állt és sokat beszélgettünk a jövőről. Mikor még kicsi csemete voltam, minden este mesélt nekem és a körülöttünk élőknek. Minden meséje a karácsonyról szólt, annyira szeretett volna Ő is karácsonyfa lenni, de most már talán csak valami bútor lehet belőle. Bizony, akik nem felelnek meg karácsonyfának, abból vagy bútor, vagy tető lesz az emberek házaira, szokta mesélni édesanyám. Kicsi korunkban, minden nap jöttek és kapálták körülöttünk a földet, lazították a talajt, hogy minél szebbek legyünk és egészségesek. Sokszor permeteztek bennünket különböző szerekkel, melyek az egészségünk érdekében kellettek. Édesanyám mondta, hogy lesz olyan társunk, akit nem vágnak ki, hanem földdel együtt kivesznek és a karácsonyi ünnepek után visszaültetnek a földbe. Azt is mondta, hogy addig nagyon kell vigyázni magunkra, mert szépnek és üdének kell lenni ahhoz, hogy jó helyre kerüljünk, jól bánjanak velünk, mert akkor van esélyünk a földlabdás kiültetésre. Egyszer olyan fenyő került vissza a közelünkbe, aki már volt karácsonyfa és visszahozták. Hát Ő sokat mesélt nekünk az ünnepről. Elmondta, hogy mikor innen elvitték, azt gondolta levágják a lábát és beállítják valami tartóba, de nem így történt. Kivitték egy nagy piacra, ahol kitették a többiekkel együtt egy lebetonozott térre és várták a vevőket. Egyszer megjelent egy kisfiú az apukájával, aki nagyon szimpatikusnak tűnt a Mi fenyőnknek és mondogatta magában:
- Engem vigyél haza kisfiú, meglátod, Én leszek a legszebb karácsonyfa, amit eddig láttál!
A kisfiú mintha meghallotta volna a fenyőnk könyörgését elkezdte unszolni apukáját:
- Apu! Nézd milyen szép ez a fenyő! Ezt vegyük meg!
- Tudod kisfiam, sok fát meg kell néznünk, hogy tudjunk választani, mert igazán szépet kell vinni haza, hogy igazi karácsony legyen.
- Tudom apu, de nézd ez földlabdás és az ünnepek után vissza lehet ültetni a földbe és nem hal meg!
- Így igaz kisfiam, de akkor sem lehet úgy választani, hogy a többit meg sem nézzük! Gyere körülnézünk és ha nem találunk szebbet, akkor ezt fogjuk megvenni.
- De apu! Addigra lehet, hogy ezt elviszik.
- Mindjárt megbeszélem az eladóval, hogy ha nem találunk szebbet, akkor addig tartsa meg nekünk.
Oda is ment a kisfiú apukája az eladóhoz és megbeszélte vele, hogyha nem találnak másikat, akkor Engem vesznek meg és addig nem ad el másnak. Sokáig vártam, már azt hittem, hogy nem is jönnek vissza, mikor megláttam a kisfiút felénk szaladni. Na, gondoltam, most már biztosan engem visznek haza. Így is lett. Mivel nem találtak nálam szebbet, ezért Rám esett a választásuk. Csillogott a kisfiú szeme, mikor kifizette édesapja az eladónak a vételáramat és megbeszélték, hogy mikor és hova lehet engem visszahozni az ünnepek után. Örültem Én is, mert éreztem, hogy jó helyre kerültem. Hazafelé az autóban megtudtam, hogy a kisfiút Péternek hívják és van még otthon egy kisöccse, aki még csak kettő éves és Lacikának hívják. Na, gondoltam biztosan nagy öröm lesz a gyerekeknek, ha engem feldíszítve látnak. Mikor hazaértünk, engem leraktak a pincébe, mert karácsony napjáig nem lesz dolgom. Itt jó hűvös volt és sötét, amit igazán kedvelek és sokat gondolkodhattam az ünnepekről, milyen lehet, mit fognak felrakni Rám, hogy szép legyek, mennyi ajándék fog az ágaim alá kerülni? Mindezekről már hallottam a kertészetben, de sosem láttam még feldíszített fát. Nagyon vártam, hiszen egy fenyőfa életében csak egyszer adódik ilyen alaklom. Biztosan sok égőt is felraknak az ágaimra, meg gyertyát és girlandot, mert attól szép a karácsonyfa.
Karácsony napja hamar eljött. A kisfiú édesapja jött értem és fent a lakásban átültettek egy nagy dézsába, de akkorába, hogy a gyökereim kényelmesen el tudtak nyújtózni. Jól el is terpeszkedtem benne és vártam kíváncsian a díszeket. Hát elmondom Nektek, hogy Én még ennyi díszt egy karácsonyfán el sem tudtam volna képzelni. Volt ott arany és ezüstdió, meg ezüstpapírból angyalka, vattából kisjézus, télapók, nagyon sok üveggömb, csokoládé figurák, szaloncukor, csillogó – villogó füzérek, girlandok, fényfüzér, ami zenét is játszott és a végén még műhavat is permeteztek Rám. Gyönyörűen elkészítettek, magam sem győztem betelni szépségemmel. Mikor ebéd után a gyerekek aludni mentek, akkor a szülők odacsempészték az ágaim alá a sok játékot és a karácsonyra vásárolt ruhákat. Anyuka és apuka, külön kis csomagokat készítettek egymásnak, amiket szintén az ajándékok közé tettek. Mikor mindennel elkészültek, készítettek pár fényképet, megörökítendő emléknek a régi karácsonyokat.
Este aztán megjöttek a nagyszülők és vacsora után következtem Én, mint az est fénypontja. Ki is tettem magamért, ragyogtam és boldogan emeltem meg ágaimat. Az egyik nagypapa kis csengettyűvel csengetett, mire mindenki ünnepélyesen bevonult a szobába és meghitten hallgatták a CD-ről szóló karácsonyi dalokat. Az Ave Maria után lekapcsolták a lejátszót és elkezdték átadni egymásnak az ajándékokat. Természetesen a kisfiúk kapták meg először. Ott aztán volt annyi játék, hogy egy egész óvodának elég lenne. Volt Lacikának kis plüss állat, kocka, építőjáték, sok képeskönyv és sok – sok kisruha. Csillogó szemekkel válogatott közöttük, azt sem tudta melyikhez nyúljon. Péter, mert Ő már nagyfiú- 5 éves –komolyabb játékokat kapott. LEGO-ból talán hármat is. Összeszerelhető modelleket, építőjátékot, kisautókat, egy Batman jelmezt, focilabdát és pár mese dvd-t Ő is meghatódottan válogatott közöttük, nem gondolta, hogy ennyi mindent fog kapni a Jézuskától. A játékok mellett természetesen még kapott sok téli ruhát, hiszen édesapja megígérte neki, hogyha jó kisfiú lesz, elmennek síelni karácsony után. Mikor mindenki átvette az ajándékát Én következtem. Dicsérték a feldíszített karácsonyfát. - Milyen formás kis fa – mondogatták. Igazán jó választás volt. Péter édesapja meg csak mondogatta, hogy bizony ez Péter érdeme, Ő választotta ki és ragaszkodott hozzá, hogy visszaültethető legyen. Mikor mindenki megkapott mindent, Péter anyukája javasolta, hogy menjenek a nappaliba kávézni a gyerekek meg a szobájukban játszhatnak. Kicsit nem is bántam, hogy egyedül hagytak, már sok volt a jóból. Nagyon jól esett, hogy sikerült ekkora örömöt okozni egy családnak. Büszke voltam magamra és arra gondoltam, biztosan büszkék lesznek mások is, ha elmesélem, milyen nagyszerű karácsonyom volt. Az ünnepek után Péter édesapja visszavitt a megbeszélt helyre és visszaadott az eladónak, aki aztán idehozott és visszaültetett a földbe, ide közétek, hogy elmesélhessem Nektek az Én első karácsonyomat. Kívánom, hogy nektek is ilyen jól sikerüljön az első karácsony, szerető családban, szépen feldíszítve szerezzetek Örömöt a családnak és az ünnepek elteltével Ti is ide kerüljetek vissza, hogy ne kelljen valamelyik szemetes mellett végeznetek. Nekem sikerült.
Mikor ezt a történetet meghallgattuk, mindannyian arról álmodoztunk, hogy minket is megvásárolt egy Péteréhez hasonló család, gyönyörűen feldíszítettek bennünket és sok ajándékot tettek az ágaink alá. Olyan ez kicsit, mint a leendő menyasszony képzelgése az esküvőjéről és a ruhájáról, mert Ő is szeretne szép lenni és egyszer adatik meg neki is az életben az az esemény.
Kíváncsian vártuk a sorsunkat és reménykedtünk, hogy mi is olyan szerencsések leszünk mint pár társunk. Egyik reggel aztán motorfűrész zajára ébredtünk. Na gondoltam, már biztosan nem leszünk földlabdások. Sivított a fűrész, egyre közelebb értek hozzánk. Sorba dőltek ki társaink és már csak pár sor választott el a favágótól, mikor megjelent egy erdész és azt mondta:
- Ezt a kis fát labdásan vegyétek ki, kár lenne érte, olyan szép!
Ekkor felsóhajtottam és bíztam a szerencsében, hogy ezek után csak jó helyre kerülhetek. Jött egy ember, kiásott a földből ée földdel együtt becsomagolt egy jutazsákba, ahol aztán kényelmesen elhelyezkedhettem és vártam további sorsomat. Aztán jöttek rakodómunkások traktorral és felraktak minket a pótkocsira, majd egy nagy telepen átraktak sok társammal együtt egy másik, de kisebb autóra. Ekkor tudtam meg, hogy egy karácsonyfa árus vásárolt meg bennünket és hallottuk, mikor megegyeztek, hogy karácsony után, amelyikünket visszahoznak azt ideszállítja még a két ünnep között. Nagyon megörültem, hiszen az azt jelenti, hogy nem kell szemeteskuka mellett végeznem, visszakerülhetek ide a társaim közé. Most már csak azon kell izgulnom, hogy jó helyre kerüljek, szépen feldíszítsenek és okozzak sok örömet a családnak, akiknek nagy esemény ez az évente egyszeri ünnep.
Ettől az árustól egy középkorú családhoz kerültem, akiknek egy nyolc éves kislányuk volt, aki mozgássérült és otthon is csak tolókocsival tudott közlekedni. Nagyon megsajnáltam, mikor megláttam és elhatároztam, hogy a lehető legszebb leszek és fel fogom vidítani, mert sok szomorúságot láttam a szemében. Édesanyja díszített fel és bizony sokszor elmondta közben, nagyon sajnálja, hogy nem tud szebb díszekkel feldíszíteni, de sajnos a kislány gyógyítása nagyon sokba kerül. Most nem futja másik díszekre és egyéb csecsebecsére, de Ő most is, mint minden évbe nagy szeretettel készíti el a karácsonyfát és biztos benne, hogy az Ő lányának ez lesz élete legszebb karácsonya, hiszen most már biztosan meg fog gyógyulni, vagy legalábbis fog tudni boldogulni az életben, nem lesz rászorulva másokra. Felrakta ágaimra a pár évvel ezelőtt vásárolt figurákat, a fél kiló szaloncukrot, még gyertya és égősor is került, igaz nem minden izzó világított, de az ünnep fényét az nem rontotta. Egyszerű, de szép karácsonyfa lettem és igazán büszke voltam magamra, hogy olyan helyre kerültem, ahol nem a pompa számít és nem a drága díszek, meg a roskadásig tele ágak, hanem a szeretet és az egyszerűség árad a családból. Azután következtek az ajándékok, melyek játékból kevésbé, inkább praktikus és mindennapi dolgokból állt, mint egy pulóver, sál sapka kesztyű, hiszen, mint az Édesapa mondta, most először nyílik alkalom a kislány életében téli hidegben is kimenni a levegőre és élvezni a havat, a hideget és a gyenge, de boldogító napsütést. Hosszú évek után először nyílik alkalom a feszültségmentes és nyugodt ünneplésre. Mint a szülők elmondták, nagyon beteg lett a kislány mindjárt születése után és sokszor bizony a karácsonyi ünnepeket is a kórházban töltötték. Igazán most lát először karácsonyfát, amely csak az övé és neki vannak alatta az ajándékai. Nagyon sok szenvedés és küszködés árán jutottak el idáig, hogy a gyógyulás útjára léphetett és sok mindenről le kellett mondai a szüleinek azért, hogy kislányuknak legyen esélye az életre. Hiszem, hogy én is hozzájárultam kis mértékben gyógyulásához, mert igyekeztem a lehető legszebb lenni. Ragyogtam, mikor a szülők és a nagyszülők meghatottan adták át ajándékaikat és csillogó szemükben látszott, hogy végre kisimulhatnak ráncaik és nem kell arra gondolni, hogy vajon mi lesz holnap!? Nagyon szép karácsony volt és őszintén örült mindenki a kislány örömének, persze a szerény ajándékok mellé azért kevés narancs és csokoládé is jutott és fogadalom, hogy jövőre már tolókocsi nélkül vidámabban fognak karácsonyozni.
Mikor elvonultak, megkönnyebbültem és egyben nagyon örültem, hogy Én kerültem ide, Én lehettem szem és fültanúja egy család őszinte összetartozásának, bánatának és örömének. Örültem, hogy Én aki csak egy szerény kis karácsonyfa, jelenlétemmel hozzá tudtam járulni ennek a kislánynak az öröméhez és reménykedtem benne, hogy jövőre is szép és békés karácsonya lesz.
Ünnepek után visszaszállítottak a kertészetbe, ahol kiültettek társaim közé és vártam, hogy teljenek a napok, legyen belőlem nagy fa, legyek tetőfa, vagy bútor, mert Én már egyszer voltam karácsonyfa. Voltam egy igazán hányatott sorsú kislány örömének egyik okozója és azóta is büszkén és megindultan gondolok vissza rájuk, akik ismeretlenül is a legközelebb kerültek hozzám. Vágyakozva nézem a fiatalabb testvéreimet, hiszen most Ők kerülhetnek családok ünnepségének kellős közepébe és emelhetik az ünnep fényét, mert minden fenyő életében csak egyszer adódik meg, hogy Ő legyen a középpontban és kívánom mindenkinek, legyen békés, boldog ünnepe!

2010. november 19., péntek

Nem is tudtam

Mostanában sok olyan E mail-t kapok, melyek a Magyar viszonyokról és a szabad rablásról szólnak. Hát megdöbbentő! Írnak a makói gázmező fillérekért történt elherdálásáról. Onnan csak Nekünk nm éri meg kitermelni a gázt. A Kanadai cég mindent elkövet, hogy a hatalmas gázvagyon az övé legyen és mindehhez asszisztál a kormány. Itt vagyunk a kakiban és még mindig herdálunk. Valakinek biztosan jól jönnek ezek az üzletkötések.
Más! Tegnap olvastam, hogy a magyarországi bankok közül több veszteségesen működik! Erre azért kíváncsi lennék, hogy miként érték ezt el. Javaslom, gyűjtsünk nekik, ha már az uzsorakamatokkal is veszteségesek tudnak lenni. Biztosan megfelelő vezetők ülnek a vezetői székekben ezen bankoknál. Azt azért megnézném, hogy ezek a bankok mi módon nyújtottak hiteleket a lakosságnak és mennyi a bedőlt hitelük. Azt gondolom, kis országunk mostanában nagyon szenved és úgy érzem, még mindig nem arról szól a magas vezetés lakosság melletti politikája, hogy segítsen, hanem még mindig a felsőbb rétegnek akarnak kedvezni. Igen! vége a választásoknak, nyugodtan ülhetnek babérjaikon négy évig, úgysem fog senki ellenük beszélni, hiszen kicsinálták az ellenzéket. Ha így folytatják, eladják országunkat szőröstől - bőröstől, mindenestől a lakóival együtt @arér, hugyér, már bocs a kifejezésért! Felháborító, hogy minden napra akad valami, ami a közelmúlt félresikerült gazdasági és politikai lépéseiről szól, hogy finoman fejezzem ki magam.Ugyanakkor minden nap azt hirdetik lépten - nyomon, hogy most egyenlőre ez van, majd talán lesz még ennél jobb is, de könyörgöm, ezt hallgatom már 20 éve! Mit gondolnak? Ki hisz még nekik? Most már elhiszem, hogy sokan igyekszenek minél távolabbra kerülni Magyar hontól, hiszen, már nincs HAZÁNK!!!!!

2010. november 17., szerda

Rablás

Magyarország totális feltérképezése a birtokbavétel előtt ?
Bizonyára emlékszünk arra, hogy a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején, Magyarországon kutatási célú robbantásokkal feltárták, mit rejt a föld mélye.
Természetesen mindezt állami finanszírozással, vagyis a mi pénzükből hajtották végre.
Ekkor jöttek rá, merre húzódik a könnyen kiemelhető termálvizek vonala, hol vannak a legnagyobb földgáz , valamint kőolaj lelőhelyek és sok egyéb ásványkincs.
Ekkor elkészült Magyarország geológiai ásványkincseit nagy vonalakban leíró térképe.
Telt-múlt az idő. Jöttek a külföldi befektetők és elkezdtek kőolajat , földgázt és minden más egyebet keresni kies hazánkban. Teljesen véletlenül minden alkalommal oda fúrtak le, ahová kellett, azt találták, amit kerestek.
Mázlisták voltak. Vagy pontosan tudták, mi rejtőzik a magyar föld mélyén?
Ennek az átverésnek a legnagyobb példája a Makói-árokban rejtőző gázkincs. Jött egy kanadai cég, fillérekért megvásárolt egy földterületet, végzett egy próbafúrást és elképesztő mennyiségű földgázt találtak. A politikusok bagatell összegért eladták a kitermelés jogát a hittestvéreknek. Miért ? Hát mert "egy ilyen kutatás óriási anyagi befektetést igényel és bizonytalan a kutatás eredményessége."
Mekkora pofátlanság!
A "befektetők" egy kész térképpel a kezükben bejárták az országot és az állam pénzén végzett kutatások eredményeit felhasználva felvásárolták azokat a földeket, amelyek alól kitermelhették azt az ásványkincset, amire szükségük volt.
A kőolajon és a legfontosabbon, a földgázon kívül találtak és kitermelnek azóta is több ritka ásványt.
Persze ezekről az ásványokról mi, magyarok alig tudunk valamit...
Ez volt régen és mi van napjainkban?
Fontos a kőolaj, fontos a földgáz, de napjainkra legsürgetőbbé az emberi fogyasztásra alkalmas víz felmérése vált.
Az ivóvíztartalék két részre osztható: felszíni és felszín alatti vízkészlet.
-- Vegyük a felszín alatti vizeket.
Az alábbi érdekes dolgokat egy kutatásban résztvevőktől tudtam meg. Jász-Nagykun-Szolnok megyében ez év tavaszától egy multi megrendelésére ismét kutatásokat végeznek. A kutatás ebben az esetben 700 négyzetkilométerre terjed ki. Ez egy rendkívül aprólékos feltérképezést jelent. Teletűzdelik a földeket apró szondákkal és különböző rezgésszámú hullámokkal kutatják, mit rejt a föld mélye. Mivel a kutatást egy multi rendelte meg milliárdokért, a vizsgálatok "nem ismernek határokat", magyarán a teljes Kárpát-medencére, vagyis a Történelmi Magyarország teljes területére kiterjed.(Ma már mindenki tudja, hogy a Kárpát-medence olyan, mint a bibliai Kánaán. Magas hegyek védik, bővizűek a folyói, kiváló a termőföldje és itt találhatóak a föld legjobb ásványvizei, gyógyvizei) Ha úgy esik, a kutatást folytatják a szomszédos Kis- Antant országokban. Elvégre az Unióban élünk ...

Speciális járművek egy része








Szondák, mérőműszerek mindenhol





A kutatás a különböző rezgésszámú hullámok visszaverődési elvén működik, amikor ezek a mélyben találkoznak bizonyos anyagokkal.(Minden anyag saját rezgésszámon rezeg és ennek a hullámhosszával kívülről "eltalálva"pontosan feltérképezhető a kiterjedése a földkéregben) Ezek vizsgálatok kis energiákkal működnek, kárt nem okoznak a kutatás alatt, egyszerű fizika az egész, tehát pl. a HAARP rendszerhez semmi köze. Legfeljebb a vakondokok lesznek aktívabbak egy kicsit ...
A rendszer négyzetrácsos elven vizsgálódik, a szondák egymástól 250 méter közötti távolságban vannak lefektetve. A feltárás rendkívül részletes. Azokon a helyeken, ahol a domborzat, valamilyen tereptárgy, vagy a növényzet akadályozza a méréseket, ott apró robbantásokat végeznek, mélyen a földbe

Mérési pontok és robbantási helyek bejelölése térképen



A mérések legalább két kilométer mélységben tárják fel aprólékosan a földet, hajszálpontosan kielemezve, mit rejt a talaj mélye. Az adatokat számítógép összegzi és Budapesten dolgozzák fel, az eredményekhez nem igazán férhetnek hozzá se a mérést végzők , se a földtulajdonosok, se az önkormányzatok. A kutatást végzők elmondása szerint sok mindent kimutatnak, olajat, gázt és vizet keresnek elsősorban. Az egész folyamat milliárdokat emészt fel. A Szolnok megyei mérés csak egy része a folyamatnak, ami évek óta zajlik Magyarországon. Akinek a kezében lesz a kutatás eredménye, az egy háromdimenziós térképet tart a kezében. Ráhelyezi a földhivatal hivatalos térképére és azonnal látja, melyik földbirtokosok földje alatt mi található két kilométer mélységig és melyiket érdemes megvásárolni ...
Mondjuk Kanadából, vagy Ausztráliából eljön valaki, bányászati céllal. Megveszi Juliska néni földjét bagóért. Juliska néni boldog, mert bármit termel, nem tudja eladni, az erdejét meg ellopják a cigányok. Megtehetik büntetlenül, mert ez is megélhetési-bűnözési kategória. Szóval a befektető megveszi azt a néhány hektárt. Lefúr a derékban levágott erdőben és lám, feltör a gáz. Kiderül, hatalmas lelőhelyre akadt. Épp ott, ahol lefúrt. Mázli, mint Makónál. Eltelik pár hónap. Lefúr Juliska néni tyúkólja mögött és lám, rengeteg kiváló minőségű vizet talál. Mázli ismételten
Ilyen felmérés folyik jelenleg Szolnok megyében.
Néhány éve ilyen célú kutatások folytak Szabolcs megyében is és ki tudja, hány helyen még az országban, illetve a Kis- Antant államokban ....
Azt, hogy hol mit találtak, nem tudhatja meg átlagos (magyar) földi halandó.
Most szépen megpróbálom összerakni a mozaikokat, részben a saját fantáziámat felhasználva.
Ismeretlen befektetők bizonyos helyeken földterületeket vásárolnak fel.
Így történt ez Nyírtasson is, ami arról híres, hogy a holokausztban elpusztultnak hirdetett Salamon Berkowitzék egyszer csak felbukkantak a semmiből. Berkowitzék csak azért jöttek vissza Kanadából, mert több tízmilliós adócsalásba keveredtek a kanadai Québecben, egyébként a mai napig siratnánk őket. Mi, fasiszta, náci, rasszista magyarok. Szóval Nyírtasson megjelent egy ciprusi bejegyzésű cég, amely 380 milliárd forintért erőművet építene a nagy semmi közepén, csak bizonyos alapterületű földterület kell nekik .Föld, föld, magyar termőföld - mindig ez kell minden kozmopolita, gyökértelen befektetőnek.
Teljesen hihető a történet, mert ugye manapság a zsidó befektetők csak olyan dolgokat építenek idehaza, amire a legnagyobb szükségünk van: kaszinót, kuplerájt, tengervízben lebegő szállodát bálnákkal az alföldön és hasonlóakat. Ha holnap azt olvasnám, szappanbuborék előállító gyár épül valahol, meg griffmadárkeltető, már az sem lepne meg.
Jön a kérdés: miért adják el a magyarok az értékes termőföldet, amikor a mai globalizált világban mindenki számára egyértelmű, hogy a legnagyobb kincs az élelmiszer és a víz?
A válasz egyszerű.
Vegyük a keleti régiót! A térség legnagyobb felvásárlója, már 15 éve a Horker KFT, több mint 4000 kistermelő megélhetését biztosította. Aztán 15 év után váratlanul az Erste banktól nem kapta meg a szokásos hitelt, az illetékes magyar minisztérium pedig nem töri kezét-lábát a segítségen... Véletlenül, persze ...
( Ilyenkor eszembe jut a fasiszta plakát a Dohány utcai zsinagóga holokausztterméből, amelyre szó szerint ez van írva: "A zsidó fegyvere a pénz; ne adj fegyvert ellenséged kezébe!"Borzasztó és rettenetes ez a kijelentés! Nem tudom, miért jutott ez most eszembe, mindenesetre az első emeleten van a plakát másolata. )
De !!! Ugyebár, mint az egészségügyi központok leírásában említettem, itt is megjelent véletlenül egy izraeli befektető.
A Horker KF T-t meg akarta venni ez a zsidó 2,5 milliárd forintért és a 4000 kistermelőtől fel akarta vásárolni a mezőgazdasági termékeket. Ezeket a termékeket esze ágában sem lett volna kifizetni, hanem benyelte volna a pénzüket. A felvásárló cég forgalma évente 8 milliárd forint fölött volt, tehát a szegény holokauszt túlélő egy év alatt több , mint 5,5 milliárd forintot kaszált volna tisztán .A négyezer magyar meg futhatott volna a pénze után, ha panaszt emeltek volna, azt azonnal antiszemitizmusnak bélyegezték volna - ahogy szokás manapság a zsidók negatív kritikáját kivédeni. A Horker tulajdonosa egyébként nem adta el a KF T-jét a készülődő átverés miatt és hamarosan tönkre is ment.
A mezőgazdasági termékek árai önköltség alá estek, a földnek nincs értéke, mert nem lehet eladni azt, ami megterem rajta ...
A kör bezárult.
De térjünk vissza a mai világ legnagyobb kincsére, az édesvízre! Ugyebár 2 kilométeres mélységben a Kárpát-medence felszín alatti vízkészlete pontosan feltérképezésre kerül a gáz és az olaj mellett, amint fentebb már leírtam.
A pontos leltár elkészült.
--- Vegyük a másik lehetőséget, a felszíni, nyílt vizeinket.
Egy angol kutató csoport rendkívül ritka technológiával felmérte a Balaton nyílt vízfelszínét a napokban. A Balatonról azt kell tudni, hogy Európa legnagyobb tava, azaz legnagyobb nyílt vízű édesvízi tartaléka a kontinensnek. Mondhatni, stratégiai fontosságú a közeljövőben, mivel a következő háborúk nem az olajért, hanem a vízért fognak zajlani ... Szóval ezt a fejlett technológiát még nagyon ritkán alkalmazzák a világon, nálunk még soha nem kutattak ilyen módon.
De valakik pénzt nem kíméltek, eljöttek szétnézni kies hazánkba ...
Három módszerrel kutattak; rendkívül érzékeny digitális kamerával, domborzati pásztázó lézerrel és hiperspektrális kamerarendszerrel ...
A kutatás 10 napig tartott, kíváncsi vagyok, kik finanszírozták a nemzetközi kutatócsoportot ...


A nemzetközi kutatócsapat

Miután az adatokat feldolgozzák, műholdas vizsgálatokkal ki tudják majd elemezni Európa legnagyobb nyílt vízű édesvízi tartalékának a tulajdonságait.
Tehát nem szükséges a Balaton környékén leskelődni, vízmintát gyűjtögetni, mikroszkóp alatt elemezgetni, hanem elég, hogy valaki a műhold fotóit kielemzi a világ másik felén ... Aktuálisan, percre pontosan ...
Érdekes. a szemünk előtt zajlik a Kárpát-medence elképesztően részletes feltérképezése. A leltár folyik a föld felszínén és a föld alatt több kilométer mélyen.
Valakiknek nem számít se pénz, se idő, se technológia. Kinek áll az érdekében elvégezni a terepszemlét?
Eszembe jut ilyenkor, hogy a szegény, sokat üldözött zsidó nép mostanság mindig vízparton építkezik idehaza ... Legyen az a Balaton parti óriási parkkal rendelkező volt pártüdülő, Sukoró a Velencei tónál, vagy a Duna parti lakóparkok sora ... Gondolom, ha a nyílt vizek már túlzottan körbeépültek, majd arrébb is épülnek lakóparkok, véletlenül ideális helyen ...
Magyarországot többször megszállták. Például a tatárok, törökök, osztrákok,németek vagy oroszok soha nem akartak magyar nyelven beszélni - jelenleg Izraelben rengetegen tanulják a nyelvünket, akiknek soha, semmi közük nem volt a Kárpát-medencéhez... Tatárjáráskor felégették az országot, raboltak, fosztogattak, gyilkoltak, de soha nem akarták azt bizonyítani, hogy a "honfoglalás"- nevezetű ferdítés előtt már megelőztek volna bennünket , tehát itt éltek előttünk, ezért joguk van ehhez a földhöz ....A törökök sokáig maradtak, de nem változtatták magyarra a nevüket, nem vettek pénzért kutyabőröket hogy jól hangzó nemesi nevük legyen és legfőképpen nem változtatták meg - látszatra - a vallásukat, hogy elvegyüljenek közöttünk ... Az osztrákok sem szivárogtak be alattomosan az államszervezetünkbe, hanem egyszerűen birodalmi szinten maguk alá rendelték azt ... Az oroszok laktanyákat építettek, rengeteg tömegpusztító fegyvert tartottak, reptereket fejlesztettek, atombombákat halmoztak fel, de soha nem építettek orosz polgári családoknak lakóparkokat. Pedig rengeteg orosz katona állomásozott itt.....
Ezzel azt akarom mondani, hogy a jelenleg folyó megszállás nem gyarmatosítás lesz, hanem egy új haza alapjainak a lerakása folyik a Kárpát-medencében.
Ma már teljesen közismert tény, hogy Izrael állam hosszú távon nem tartható fenn, az izraelita vallású kazároknak új helyet kell keresniük ...
Leírta ezt már évtizedekkel korábban a CIA, a KGB is, ma már tudja ezt az egész világ !. A kulcskérdés az, hová telepednek majd le a zsidó tömegek ??
Ha letelepednek valahová, kikkel fognak úgy bánni, ahogy most a palesztinokkal bánnak?
Idehaza avatják, újjáépítik, restaurálják az izraelita szakrális helyeket - nagyrészt a mi pénzünkből - mert ugyebár a hit, az ideológia nagyon fontos ...
Kitakarítják, bekerítik a zsidó temetőket országszerte, mert ugye bizonyítani kell, hogy folyamatosan itt éltek, itt élnek...
Csak egy dolgot nem értek, én buta. Aki a Páva utcai Holokausztkutató Központba ellátogat, azt olvashatja, hogy Auschwitzban 900ezer ember pusztult el, akiknek 78%-a magyar származású volt. Ha így állunk, akkor miért akarnak ide telepedni a zsidók, arra a területre, ahol a legnagyobb emberáldozatot szenvedték. Azt mondják, kiirtottuk őket, mégis az oroszok mellett a legnagyobb népességet a magyar származásúak adják Izraelben ...
Jó, tudom, pár éve még 4 millió halottról tudtunk, de mióta 3 évvel büntetik a holokauszt számbéli tagadását, nekem a tej is fekete. (A korábbi, 4 milliós auschwitzi táblát 1991-ben II. János Pál pápa javíttatta át személyesen ...) Magyarán, a 2+1= 6 (Auschwitzon kívüli áldozatok kétmilliós száma és az auschwitzi 900ezer)
Lassan írom, hogy megértse mindenki: életem nagyobbik felében úgy tudtam, 2+4= 6.
Mióta a magyar parlament megszavazta, kötetező tudomásul vennünk, hogy 2+1=6
Rossz érzés hülyének lenni, de három év börtön az mégis három év. Három év, hatalmas érv.
Ha már a számoknál tartunk, egy kis memóriafrissítés! Manapság a legfontosabb a pénz. Így volt ez mindig, így a Kasztner vonat esetében is. Még 1944-ben Szegedről 3 zsidókat szállító vonat indult. Auschwitzba kettő, egy pedig 1,6 millió dollárért Svájcba... A gazdagok megmenekültek, a szegények részben odavesztek, de a szervezőt, Kasztner Rezsőt 1957 március 3.-án odahaza, Izraelben lelőtte egy rokon, akinek hozzátartozóit nem Svájcba, hanem a koncentrációs táborba vitték ... Mert nem volt elég pénzük ...
Néha az a gyanúm, ez a misztikus nagy-nagy összetartás csak egy hazugság, a sok közül ...
Vajon mi lesz az egyszerű, senkinek sem ártó, szegény izraelitákkal, ha tömegesen kezdenek beáramlani a dúsgazdag, agresszív hittestvérek a Holt-tenger partjáról? A pénzen kívül mi lesz még szempont?
Tehát manapság izraeli kémrepülőgépek "porszívózzák fel az ország elektronikai információit”, a kecskeméti repülős napokra elsőként jelentkeznek, mint résztvevők - de csak az ő gépeiket nem nézheti meg senki belülről ... Vajon miért ???
Aztán kiderül, Romániában, a Kárpátokban lezuhan egy izraeli harci helikopter, mert kiderül, a zsidóknak éppen itt a legideálisabb a domborzati viszony a gyakorlatozáshoz. Sehol máshol a világon, csak itt.
Valakik Kárpát-medencében, azaz Történelmi Magyarország léptékben gondolkodnak. Kutatnak, feltérképeznek, kémkednek, hadgyakorlatot végeznek ...
Senkit nem zavar az egész, hiszen a Parlament politikusai és a befolyásos közéleti személyiségek legtöbbje kettős állampolgár, amolyan előretolt helyőrségként funkcionálnak .
A lényegre visszatérve, amíg a parasztvakítás folyik a Kárpát-medencében, a bosszú népének ismét új hazát kell keresnie. Már sokadszor... Spiró György féle magasságokba zuhanva arra gondolok, ha a nomád patkányok terve megvalósul, a kis-antant országok meg fogják érteni, hogy azért volt Trianon, hogy ők is megtapasztalhassák, milyen a palesztinok élete... Vajon a szlovákok, vagy a románok hogy bírnak ellenállni a választott népnek? Olyan lenne ez, mint egy átok. Az isteni választottságot hazudók összecsapnak majd a dicső történelmet hazudó kis-antant országokkal ...
Hogy a zsidók milyen hazafiak? Kiválóak! Elég átböngészni a CIA, vagy KGB archívumokat. Leírják az igazságot. A nagy kémszervezetek sokat panaszkodnak. A Moszad töredéknyi apparátussal, sokkal hatékonyabb, mint ők. Ez azért van, mert ha a Moszadnak operatív munkát végző emberre van szüksége, mondjuk Vlagyivosztokban, megkeresik az ottani vallási vezetőt ....
Ha egy akciót kell szervezni Teheránban, akkor felveszik a kapcsolatot az ottani hittestvérekkel ... Nem kell felderítést végezni, környezettanulmányt tartani, megvesztegetni senkit. A zsidó mindig nemzeti elkötelezettségű, mindig hű a népéhez az izraelitákhoz és mindig hű a hazájához, Izraelhez.
Ezt az emberiség és a magyar történelem számtalan esettel dokumentálta.
A spanyolok már sok száz éve elmondták, hogy "attól, mert egy zsidó kikeresztelkedik, nem lesz egy hívő kereszténnyel sem több, de egy zsidóval sem lesz kevesebb .." Elgondolkodtató kijelentés ez a múltból ...
Velünk, magyarokkal kapcsolatban az a véleményem, ha valóban az a nép vagyunk, akinek tartjuk magunkat, akkor ezt be kell bizonyítanunk. Sokszor bebizonyítottuk már, most ismét eljön az idő hamarosan. Az igazi, de most elhazudott történelmi múltunk sok mindenre kötelez bennünket.
A legjobbjainkat módszeresen kiirtották már, ha végérvényesen elkorcsosultunk, akkor el kell tűnnünk a történelem süllyesztőjében.
Akármikor virágzásnak indult a hazánk, először a nemzeti öntudatunk erősödött meg ... Például Hunyadi Mátyás büszke volt a rovásírásunkra. Klebersberg Kúnó elutasította a liberális oktatást. Horthy Miklós, aki a kirabolt, megcsonkított országot Európa ötödik legfejlettebb országgá tette, kinevette a finnugor nyelvrokonság hazugságát.
De a végeredmény mindig rajtunk múlik.
Csak igaz magyarként kell viselkednünk, mint annyiszor megtettük már a történelmünk során ...
Mert ugye, nekünk, bátor, dicső nemzetnek történelmünk van, nekünk hazánk van.
Nekik, gyáva, settenkedő népnek csak útleírásuk van, ami pontosan dokumentálja mikor, hová szivárogtak be, aztán hamarosan elzavarták őket.
Mert mindig csúfosan elzavarták őket.
Tényleg!
Nagy Lajos uralkodása legelején egyszerűen kizavarta a zsidókat Magyarországról. (A fasiszta, náci! ) Lám-lám és nem "csak a bő gatya, meg fütyülős barackpálinka maradt " az országban, hanem európai nagyhatalommá váltunk, kivirágzott a kultúránk, nem omlott össze a gazdaságunk, hanem úgy említik ezt a történelmi időszakot, hogy ".. a Magyar Királyság fénykora Nagy Lajos király idejében volt "
Szegény Soros Györgyöt az IMF-el együtt kitiltották már Horvátországtól Dél-Koreáig bezárólag a pénzügyi csalásai miatt . A kettő a világ ellentétes oldalán található és akad köztük még néhány antiszemita állam ... Soros, Lantos és a többiek irdatlan pénzeket öltek a drog legalizálásába, a buzerancia társadalmi elfogadtatásában és általában olyan tevékenységek elősegítésében, amivel a társadalmakat szét lehet forgácsolni, tönkre lehet tenni, le lehet zülleszteni. Térben és időben azonosak a problémák ????? Ej, hát "nincs új a nap alatt "?
Tényleg !! Hogy is van ez akkor ???
Egy érdekes példa a sok közül... Tom Lantos az a magyar származású zsidó volt, akit kiküldtek Ceausescuhoz, hogy megnézze az erdélyi magyarok sorsát.
Mindent tökéletesnek talált, Ceausescu diktátor Romániája az ő segítségével megkapta az USA-tól a "legnagyobb gazdasági kedvezményt". Az amerikai magyarok egy teherautónyi trágyát öntöttek Lantos háza elé, jelezve, mekkora szarembernek tartják. Ennek a Lantosnak akart a magyarok pénzéből, több milliárd forintért alapítványt létrehozni Gyurcsány Ferenc. Jött a váltás. Most már nem Fletó akarja az alapítványt, hanem a a "jobboldali" Schmitt Pál akarja a Tom Lantos Intézetet létrehozni Budapesten .. Nem érdekes ez?
Másik példa.
Az előző kormány odaajándékozta az irakiaknak a Magyar Hadsereg T-72-es tankjait, Afganisztánnak vagonszámra ajándékozták a hadseregünk gépfegyvereit.
Mindkét tételt INGYEN adtuk oda, az volt a lényeg, hogy minél kevesebb fegyver maradjon idehaza...
Mi van most?
Most is egy hadsereg felfegyverzésére elegendő harci eszközt adnak el. Rakétákat, AMD - gépkarabélyokat, géppuskákat, távcsöves puskákat. Mindegy, csak az a lényeg, minél kevesebb fegyver maradjon idehaza.
Vajon kinek az érdeke, hogy a magyarság az önvédelemre teljesen alkalmatlanná váljon? De ha ezt így alakítják az ország vezetői , akkor mi várhat ránk, ami ellen nem szabad védekeznünk?
A Kis- Antant országok hadserege hihetetlenül erős. Olyan országok fegyverkeznek, mint Ausztria, vagy Svájc. Nekünk ezerszer gyengébb a hadseregünk, mint amit Trianoni békediktátum előírt annak idején ...
Hogy képletesen fogalmazzak, ha valaki nem akar tudomást venni árvízkor a gát készülő átszakadásának, elég, ha hátat fordít a folyónak.
Az ilyen ember a saját butaságának az áldozata. Aki számít az árvízre, jobbak a túlélési esélyei, mert tudja, milyen veszélyre számíthat.
Ez az élet törvénye.


Dr Nagy Levente
Kunhegyes

Hazatelepülők

Már a nagyvilág se a régi. Rossz id~ok járnak Kanadában is. Nem megy a
bodza. De ez még mind hagyján. Honvágy van. Méghozzá gyötr~o. Így aztán az
üldözöttek vállalva a rasszista kockázatot, az üldöztetést és a félelmet,
hazatérnek. A szív megszakad, szem nem marad szárazon. Cudar ez a világ...

Nyíregyházáról összesen közel 60 ember ment el tavaly, de úgy néz ki,
el~obb-utóbb valamennyien hazajönnek majd, mert gyötr~o honvágyuk miatt nem
bírják elviselni a kinti életet - sírta tele a napokban a sajtót Balogh
Artúr, a városi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke.

Majd így folytatta: - Nem jószántukból mentek el. Tavaly a cigányok elleni
gyilkosságok, támadások félelmet keltettek, a közhangulat rendkívül feszült
volt, a Huszár-telepen él~ok is napokig nem aludtak, rettegtek éjszaka. A
munkalehet~oségek ezzel együtt még inkább besz^ukültek, a szegénység
nyomasztóvá vált. Én megértem ezeket az embereket. Nem rablókról,
gengszterekr~ol, törekv~o családokról van szó, akik megpróbáltak új életet
kezdeni, de nem bírták a távollétet feldolgozni. Ezt is meg lehet érteni.
Most itt állnak fedél nélkül. Nem hagyhatjuk, hogy az utcára kerüljenek.

Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés: Nem ezek azok, akik tavaly a
világban végigköpködték és elmondták Magyarországot mindenféle
rasszistának, nácinak, aztán kivándoroltak Kanadába, mondván ezt itt
annyira szörny^u hely, hogy itt képtelenség élni?

De igen ~ok azok.

A retteg~ok, akik néhány hónappal ezel~ott úgy húztak el, de el~otte még a
nagy félelemben teljes lepusztították és szétlopták a számukra kiutalt
szociális lakásokat.

~Ok azok, akik aztán a tengerentúlon menekült státuszért folyamodtak, majd
lekarcolva a kanadai államot, ott is próbálták azt az él~osköd~o életet élni,
amire itthon rászoktatta ~oket a nagyon liberált értelmiség.
Azonban Kanadában mások a játékszabályok, ott nincs vég nélküli ingyen élet,
mint nálunk. Ott, ha segélyt kapsz, akkor tenned is kell érte valamit. Ha
mást nem, akkor rendszeresen iskolába járni, hogy megtanuld a nyelvet, hogy
kés~obb tudj állást vállalni, aztán kell egy kis önkéntes munka is, hogy
bizonyítsd az elkötelezettségedet az ottani értékek iránt.

Így egy id~o után kitelik a cigánybecsület, és a kanadaiak rájönnek arra,
hogy ezek az "üldözöttek" valahogy se tanulni, se dolgozni nem akarnak.

Aztán elindulnak az els~o eljárások az elkövetett b^uncselekmények miatt,
majd néhány hónap után - ahogy a bürokrácia malmai ~orölnek - eljön az az
id~o, hogy a menekültügyi bíróság döntsön az ügyükben. Mivel az esetek
többségében, figyelemmel az életvitelükre elutasító válasz születne, a
romák kitalálják, hogy ~ok mégiscsak hazajönnének. Ekkor a kanadai állam
felülteti ~oket egy repül~ore, és a kanadai adófizet~ok pénzén visszaküldi
~oket, hogy ezután már rajtunk él~osködjenek tovább. A statisztikai adatok
szerint a Kanadába menekült cigányok 97 százaléka így jár és egy éven belül
visszatér Magyarországra.

Azonban azt a vérlázító képtelenséget, amit most csinálnak, eddig még
kevesen merték megtenni. Azt követelik, hogy az önkormányzat soron kívül
utaljon ki lakást a számukra.

Hogy miért is? Mert az, nekik jár. S~ot még azt is kijelentették, hogy nem
ideiglenes szállásra gondolnak, mert azt csak a legvégs~o esetben fogadnák
el, hanem külön-külön önálló lakásokra.

Szerencsére az önkormányzat illetékesét nem nagyon hatotta meg a
siránkozásuk. Közölte velük, hogy mivel annak idején a lakástörvény törvény
értelmében nem jelentették be, hogy 60 napon túl el fogják hagyni a
rászorultsági alapon kapott bérlakást, ezért a bérlemények állagmegóvása
érdekében a lakásokat visszavette a város, majd a lelakott és igen rossz
állapotú otthonok többségét felújította és új bérl~oknek adta ki. Így aztán
azokat a lakásokat biztosan nem kaphatják meg, de másikat se nagyon, mivel
a rendelet szerint öt éven belül új lakásigénylést nem adhatnak be.

Természetesen mindjárt elindult h~obörgés, és Balogh Artúr helyi f~oretek is
nyomban exponálta magát: - Nekünk az a célunk, hogy a hazatér~o családok
valamilyen formában minél hamarabb lakáshoz jussanak és minden demokratikus
eszközt meg fogunk ragadni ennek érdekében, fórumot szervezünk,
nyilvánosságot keresünk, ha kell, az utcára is kimegyünk.

A történet egyel~ore itt tart, de amilyen romabarát szabályozás van ma
Magyarországon, el~obb-utóbb biztosan kisírnak majd maguknak valamit és
aztán beleröhögve az arcunkba, tovább él~osködnek rajtunk. Nem kérdés, hogy
az ügy törvényi szabályozásért kiállt, mert vérlázító, hogy ilyen
megtörténhet, hogy egyáltalán eszükbe mer jutni ilyen követelés.

Aki mondvacsinált okokból megtagadta ezt az országot és elment innen, az
már többet ne akarjon visszajönni. Vagy ha igen, akkor az ilyen tettekért
nem lakás meg segély jár, hanem börtön. Hazaárulásért.


Azonban ilyen szabályozás jelenleg sajnos nincs, úgyhogy más megoldást kell
találni.

Az lenne a legjobb, hogyha a visszatér~ok beköltöznének egy-egy nagyszájú
liberális cigányvéd~o otthonába
. Most lehetne bizonyítani: Mohácsi
Viktória, Gusztos Péter, Kuncze Gábor. Most meg lehet mutatni, hogy, van
fény az alagút végén.

Elempé!!! Itt a lehet~oség, fel lehet ajánlani egy-egy szobát!!!

Most ne hallgasson Tamás Gáspár Miklós se, meg akik tele szokták sírni a
médiát a cigányok sanyarú sorsáról. És itt a jó alkalom Németh Sándornak
meg a Hit Gyülekezetének. Most meg lehet mutatni az együttérzést.

Mindegyik~ojük fogadjon be egy-egy cigánycsaládot!!

Gyerünk, rajta hát!


Megdöbbentő kiárusítás

Makói gázfosztás!!! Tudjon róla minden Magyar!!!
Gombostűt a tűpárnában.
Magyarország földjének mélyén, Makó közelében olyan gázkincsre bukkantak hivatásos külföldi kincsvadászok, amely negyven éven át képes volna biztosítani Magyarország gázellátását, vagy a mostani ínséges időkben egy intenzív, húsz évre rövidített kitermelést véve alapul, akkora bevételhez juttathatná a magyar államkasszát, amely rövid idő, mondjuk öt-tíz év alatt a magyar életszínvonalat körülbelül az ausztriaira emelné, és húsz év múltán a magyar gazdaság csak e gázkincsnek köszönhetően felzárkózhatna a gazdag Európához.
Mindebben nincs semmi túlzás. Minden érdeklődő ember tudta, hogy az Alföld mélyén többféle kincs lapul - olaj, gáz, termálvíz -, csak meg kell találni, de az sem nehéz, csupán fúró és némi türelem kell hozzá.
Körülbelül olyan feladat ez, mint gombostűt találni a tűpárnában. A Falcon Oil, ez a kanadai központú multi cég képes volt - saját állítása szerint - egy éven át keresni, amíg telibe találta a gombostűt, vagyis a 600 milliárd köbméteres gáztartályt, lent, hat kilométer mélyen a föld
alatt.
A cég - nem tudni hogyan és mennyiért - kizárólagos jogot kapott 35 évre a magyar államtól a gázkutatásra, és ami elképesztő, a gáz kitermelésére és eladására is. A magyar állam szerényen csak 12 százalék bányajáradékot kér cserébe, vagyis oda ajándék ozta a Falcon Oil-nak e páratlanul értékes gázkincs 88 százalékát.
Hogy mennyi pénzről van szó? Ebből a gázkincsből az utolsó fillérig ki lehetne fizetni a teljes magyar államadósságot, ami egyúttal a magyar gazdaság elképesztő felerősödését eredményezné. Avagy fel lehetne függeszteni a megszorításokat, sőt emelni lehetne a nyugdíjakat és a béreket, és a gazdaságot serkentő intézkedéseket lehetne indítani.
Felfoghatatlanul sok pénz, ami a jelek szerint majdnem mind a másé lesz. Nem kell, hogy így legyen. A magyar jog ismeri a feltűnően aránytalan szerződés fogalmát. Az ilyen szerződést meg lehet támadni, és amíg jogállami volt Magyarországon, addig a bíróság az ilyen szerződéseket meg is semmisítette. Íme, itt a nagy történelmi pillanat a nagy közös cél, amelynek mentén közös nevezőt találhatnának az ország egymással szemben álló erői.
Senki nem vitatja el a külföldi befektető jogát a tisztes haszonhoz, de senki sem fogadhatja el a tisztességtelen haszon érvényesítését. Tudtuk, hogy Magyarország földjének mélyén kincsek lapulnak, örömmel vettük a kalandos kedvű vállalkozók jelentkezését, azonban az államnak jól felfogott érdeke, hogy az ország földjében rejtőző kincs kiaknázása az ország népének érdekeit szem előtt tartva történjék. Magyarország nem Rhodesia, és ez nem a XIX. század!!!
A (volt) Gyurcsány-kormány lapzártakor hallgatott a szerződés tartalmáról. Van azonban egy pont, ahol már meg kell állítani a dolgok menetét. A makói gázkincs kitermelése nem történhet meg a mostani feltételek között. Az ország népe nem nézheti ölbe tett kézzel saját kifosztását. A történelmi hanyatlásnak és a kollektív hülyeségnek egy ponton véget kell vetni Azért, mert lelkiismeretlen bűnözők a maguk pitiáner hasznára, olcsó jutalékokért kiárusítják apránként és nagyban az ország kincseit, még nem kell feladni mindent, még érdemes harcolni mindazért, ami megmenthető.
A magyar nagytőkének sem áll érdekében az ország kifosztása. Talán vegyünk példát a horvátokról Ők nem adták oda koncesszióba sem 35 évre, sem rövidebb időre, sem a Falcon Oil-nak, sem másnak az Adriát. Inkább maguk építettek autóutat, hogy a turisták kényelmesebben odaérjenek. Nota bene: az ügyes kanadaiak a horvátoktól bérelték azt a fúrótornyot, amivel Makónál gázt találtak.
Küldd tovább mindenkinek! Tudjon róla minden Magyar!

2010. november 12., péntek

Időmilliomos

Mostanában sok szabadidővel rendelkezem, ezért pár szót tudok vesztegetni méla blogomra. Általában éjszaka dolgozom, ezért éjjeli bagolyként sokat gondolkozom a jövőről. Gondolom vagyunk így páran! Éjszakáim filmnézéssel teltek, ami haszontalan elfoglaltság, ezért gondoltam unalmamban készítek weboldalt, fórumot és írogatok a blogomba. Családi oldalnak készült tulajdonképpen, ezért a családról írok először. Nejemmel már nem leszünk fiatalabbak, de gyermekeink nőnek, okosodnak és tapasztalatokkal gazdagabbak. Nincs családi gondunk, éljük mindennapjainkat és füstölgünk a mindennapok nehézségein. A nyár is úgy telt el, mint a tavalyi, egyhangúan. Sajnos anyagi lehetőségeink nem teszik lehetővé a hosszú és tartalmas nyaralásokat, ezért be kell érnünk, hazai vizeinkkel. Legtöbbször a Balaton a célpontunk, de most már kicsit uncsi, bár tudom, sokan örülnének, ha egyáltalán eljutnának addig. Egészségügyileg rendben vagyunk, tanulás terén gyerekeink a maximálisat nyújtják és igazán nincs okunk panaszra. Szeretnénk Mi is jobban élni, gondtalanabbul, de úgy gondoljuk, egyenlőre semmi esély a gondtalanabb életre. majd képeket is töltök fel, ha meg tudom oldani! Egyenlőre fogalmam sincs, miként kell feltölteni, de fejlődőképes vagyok és próbálkozom! Sok blogot olvastam már, de úgy érzem a többiekhez képest Én sehol sem vagyok. Csak Én lennék ennyire béna? No most mennem kell, de ígérem, hamarosan visszajövök és tessék ezt fenyegetésnek venni.