Érzékeny

Mint bizonyára minden blogolvasómnak feltűnt, szociálisan érzékeny, család és gyermekszerető vagyok, aki nagyon gyorsan reagál minden gyerekekkel kapcsolatos hírre. Sajnos az utóbbi időben nem sok jót lehet írni, bármennyire kutakodom is a témában. Mostanában inkább a rosszul táplált és elhanyagolt gyermekek lettek előtérbe helyezve. Naponta olvasni olyan híreket, amelyek azon szülőkről szólnak, akik elhanyagolják gyermekeiket, akik ápolatlanul, mocskosan, koszosan járnak közöttünk és kéregetnek vagy kukáznak, mert nem telik ételre. Sokszor felkaptam a fejem, mikor ilyet olvastam és elhatároztam, hogy egy rövid oknyomozás után közzé teszem tapasztalataimat. Szándékosan nem a fővárosba, hanem egy kevesebb lélekszámú, de közepesnél nagyobbnak mondható várost választottam, amely kb. 50.000 lakosú. Hát bizony megdöbbennének, miket tapasztaltam. Természetesen nem fogok senkit megnevezni, de a téma így érdekes. Szóval egyik nap olvastam a cikket, ekkor indultam el. Senki ne gondolja, hogy csak úgy találomra mentem volna. Nem, hanem egy roma kisebbségi képviselővel indultam el, aki szintén sajnálkozik a mostani világon, de széttárja kezét, hogy Ő sem tud tenni semmit. Tudja, hogy kik azok, akik törvényeken felülinek tartják magukat és ekként is élnek. Tudja kik azok, akik nem munkahelyen és nem is napszámban keresik mindennapi betevőjüket, de mint mondja nem tudnak tenni ellene semmit. Én közöltem vele, hogy nem ez érdekel, nem ezért jöttem, hanem azért, hogy megtapasztaljam a gyerekek elhanyagoltságának okát, többek között. Hát úgy érzem ismét kényes témát érintettem, mert nagyon hallgatag lett. Azért elkísért olyan helyre, ahol tudtam olyanokkal beszélni, akik rendszeresen magukra hagyják gyermekeiket. Bementünk egy kocsmába, ahol páran támasztották a pultot és társalogtak. Nem értettem, miről, de aktívan gesztikuláltak a felek. Közelebb mentünk, ekkor már megértettem, hogy a mindennapi gondok, megélhetés munkalehetőség és a kormány tettei voltak napirenden. Bele próbáltunk szólni a beszélgetésbe és bizony meglepően elutasítóak voltak, annak ellenére, hogy ott volt velünk képviselőjük. Hozzá kell tennem az igazság miatt, hogy kevesen voltak romák, többségük magyar származású volt. Ezután már csak hallgattunk és próbáltunk észrevételek maradni, hátha hallunk olyat, ami számunkra érdekes lehet. Általánosságokról volt sokáig szó, ám egyszer csak érdekesebb kezdett lenni a dolog, mikor valaki a helyi viszonyokra hivatkozott. Hát ez az amiért jöttem, gondoltam, és próbáltam közelebb helyezkedni. Az elmondottak szerint önkormányzat itt is elhanyagolja munkáját, halmozza a tartozásokat, elnehezítve az amúgy is nehéz életét a munkásembernek. Hát ezek a munkásemberek, naponta támasztják a kocsmapultot, egymás után döntve magukba a szeszt, természetesen búfelejtés céljából, kritizálva azok munkáját, akik tesznek is értük valamit. Szapulják képviselőjüket, de az Ők elmondása szerint még egyikük sem kereste fel őket, akár csak közmunkáért is. Ahhoz sajnos lusták, mondja a kisebbségi képviselő. Naponta betérnek a kocsmába, sajnálkoznak, de sosem számolják, mibe kerül ez. Ha elfogy a családi vagy a segély, akkor hitelbe isznak, de a kocsmától 130 méterre lévő boltban kevesebbet forgolódnak, mert ott mindig hitelbe vásárolnak és már nem nagyon ad nekik senki. Közben elsétálunk az egyik helyi vállalkozóhoz, aki szokott alkalmazni helybelieket napszámba, kikérni véleményét. Hát nem hallunk Tőle sem dicséret. Elmondása szerint többeket is alkalmazott már és bizony sokszor összetűzésbe került velük és annak ellenére alkalmazta némelyiküket, hogy sokszor becsapták. Kiküldte őket építkezésre, de mikor utánuk ment, mindannyian ültek az árnyékban és beszélgettek. Közben a mellettük lévő üvegből rendesen fogyott a fröccs. Még ők voltak felháborodva, ha szóltam nekik, mondja beszélgetőtársam. Sajnos az is előfordult, hogy eladták a rájuk bízott szerszámokat. Persze többször elküldtem már mindannyiukat, de mindig visszakönyörögték magukat, mondván nincs mit enni adni a gyerekeknek. Megsajnáltam őket, de természetesen nem változtak semmit. Annak ellenére még mindig szokott közülük felfogadni a rendesebbek közül, de mint Ön is hallja, nem érdemlik. meg. Mindig hajtogatják, hogy el vannak nyomva, ki vannak zsákmányolva és bizony dolgoznának Ők, ha lenne munka, mikor meg kapnak munkát, mindig azt keresik, melyik a könnyebbik vége és mindig úgy állnak hozzá, hogy más is oda férjen. Sok olyan van, aki családostól teszi mindezt és ebből adódik, hogy a gyerekek mikor éhesek otthagyják a szüleiket és csavarognak, aminek egyenes következménye az elhanyagoltság. Otthon sem számíthatnak sok jóra, hiszen melyik alkoholista szülő képes gondoskodni gyermekeiről?! Sok családban házánál nincs már áram, vizüket a szolgáltató leszűkítette és a felhalmozott tartozások már veszélyeztetik lakhatásukat. Ugyanakkor van olyan szülő, aki alapítványi iskolába járatja bentlakással gyermekeit, az utánuk kapott családi pótlékból és a segélyekből meg dőzsölnek otthon. Mikor gyerekeik hazamennek hétvégére nem mindig jut ebéd az asztalra, mert addigra elfogynak a segélyek és egyéb juttatások. A gyerekek szennyes ruháit meg visszaküldik mondván nincs sem mosógépük, sem mosószerük. Természetesen a családgondozók félnek pár családhoz kimenni, ezért nincs környezettanulmány, de kár is lenne, hiszen nem fogadják el a segítséget, öntörvényűek. Dolgoznának, de mindenki nem lehet vezérigazgató, mondja képviselőjük, meg a munkához iskola is kell, mert Ők nem tudnak kemény munkát végezni, hiszen majdnem mindegyik leszázalékolt. Közben meg hallani, hogy orvosokat vonnak felelősségre, mert pénzért százalékoltak le embereket. Ezeket a hallottakat Én csak papírra vetettem, mert sajnálom ezeket a gyerekeket és hiszem, hogy ha minél többen tudunk erről a mindennapi problémáról és próbálunk tenni értük valamit, előbb vagy utóbb, de lesz foganatja. Ui.: Mikor ezeket a sorokat írtam kaptam egy E mailt, amiben az általam meglátogatott képviselő írta, hogy látogatásom után megkeresték cigány emberek, hogy segítséget kérnek, mert az írásom biztosan felkeltette sokak figyelmét és biztosan lesznek olyanok akik, segítenének. Nos Én mondtam nekik, hogy jelentkezett pár munkaadó hogy kellene neki munkaerő folyamatos munkára! Megint végig kellett néznem és hallgatnom a véleményeket, hogy Ők nem munkát, hanem segítséget(pénzt) kérnek, mert tudom Én is nagyon jól, hogy nem tudnak dolgozni! Gyerekeink éheznek, nincs fa télire, stb. Hát ennyit a gyerekek felneveléséről és a velük való gondoskodásról. Természetesen ennél sokkal rosszabb a helyzet, de nem fér bele egy blogba a téma taglalása. Nem hagyom abba az oknyomozásokat és körbejárm a témát, hátha lesz megoldás. Optimista vagyok és bármennyire hihetetlen, nem látom befejezettnek a dolgot. Tudom, hogy van ellenpélda és hiszem, hogy alapból senki nem születik lusta és gondatlan embernek, csak a körülmények.....