Miért a jók mennek el?

Fájó pont egy ember életében, mikor szerettei közül távozik valaki. Fájó az is, mikor ismerősök közül veszítünk el valakit és fájó az is, mikor barátot veszítünk el. Barátot, munkatársat, aki még élhetett volna hosszú éveket, de nem így rendeltetett. Haláluk értelmetlen számunkra és nehezen érthető, hogy 40 éves alig múlt, mikor hirtelen leáll a szív és eltávozik közülünk. Nem tudom az okát és talán sosem értjük meg, hogy az utóbbi időben korosztályunk miért veszít el szinte hetente valakit, mindannyiszor hirtelen halállal? Később megállapítják, hogy ezen szeretteink valamilyen szív és érrendszeri betegségek következtében haltak meg, de ennek előre nem voltak látható jelei. Értetlenül áll a család a barátok és a rokonság, mert életerős emberek, akik még tegnap viccelődtek, vigadoztak, gyermekeikkel játszottak, jövőt terveztek, mára már nincsenek, csak emlékeinkben. Érthetetlen és feldolgozhatatlan! Mondják az idősebbek, hogy azelőtt nem volt ilyen sok fiatalon elhunyt ember, pedig a munka akkor sem volt kevesebb és könnyebb sem. Igen, mondják mások is, hogy a rohanó élet a stresszes világ és a mindennapi megpróbáltatások sokat tesznek annak érdekében, hogy fiatalon hagyjuk itt a világot. Hajszoljuk a pénzt, a megélhetést és a családunknak teremtjük elő a mindennapokra valót. Eközben kénytelenek vagyunk elvállalni mindent, erőnkön felül, mert másképp nem megy. Barátomnak volt munkája, vállalt másodállást, sokat éjszakázott, de sosem kockáztatott. Cukorbeteg lett, de diétával kezelte, rendben is volt. Nem élt züllött életet, sosem kocsmázott és munkáján kívül sosem látták éjszaka. Az igaz, hogy a családjáért sokat tett, vállalt külföldön is hétvégi munkát, ami jó keresetkiegészítés volt, de fizikailag megterhelő. Attól függetlenül megpróbált egészségesen élni, mert tudta, hogy két kiskorú gyermekét fel kell nevelni. Meg is tett értük mindent. Feleségével együtt harmonikus családban éltek és sosem gondolták volna, hogy egyszer így lesz vége. Értelmetlen. Lehajtott fejjel emlékezünk rá és gondolatban visszaforgatjuk az idő kerekét, mert nagyon sok szép emlék köt egymáshoz minket. Munkatársak és barátok voltunk a szó szoros értelmében. Egy hónappal ezelőtt, mikor egy másik munkatársunkat veszítettük el, aki szintén 40 éves alig múlt, akkor ott a sírjánál beszélgettünk a korai halálozásról és annak értelmetlenségéről. Persze ott sem okosodtunk meg, csak megdöbbentünk és reménykedtünk, hogy mi még sokáig fogunk találkozni és barátságunk megmarad. Ezt most az élet keresztülhúzta. Csak az emlékek maradtak és a remény, hogy több barátot, családtagot , ismerőst nem veszítünk el ilyen fiatalon. Azt érzem, hogy amit gondoltam leírni, azt leírtam! Fájó szívvel emlékezem és minden nap, mikor a gyászjelentéseket olvasom az újságban, megdöbbenek, hogy milyen sok fiatal hagyja itt világunkat. Azt mondják, hogy míg valakire emlékeznek, addig nem megy el! Hát Barátom Te sosem fogsz elmenni, mert örökké emlékezni fogunk Rád! Reméljük, hogy eddigi élteted feljogosít arra, hogy a Mennyországba kerülj és onnan kísérd figyelemmel gyermekeid sorsának alakulását. Családodnak segíteni fogunk, mert Te is sokat segítettél nekünk. Drága Barátom! Nyugodjál békében!