Éjszaka

Halk szöszmötölésre ébredek. Vaksötét van, orromig nem látok, de határozottan hallom a halk zörejt. Fülelek, talán idegen jár bent?! Azt nem gondolnám, hiszen a kutya jelezte volna. Felülök és hallgatózom. Folyamatosan hallom. Mihez hasonlítható? olyas valami zajt hallok, mintha valaki négykézláb kúszva közeledne. Nem akarom megzavarni az idegent , ezért nem mozdulok, kivárok. A zaj egyre közelebbről hangzik, szinte mellettem, de semmit nem látok. Aztán gondolva egy merészet, felállok és suttogva kérdezem: Van itt valaki? Micsoda hülye egy kérdés. Ha van, úgysem szólal meg, különben nem osont volna, ha meg nincs senki, nevetségessé tettem magam, mert kérdésemre nejem is felébredt, de Ő első reakciójával felkapcsolta a villanyt, mamit az Én kombinatív gondolkodásom elfeledett. Pedig kár volt, hiszen megvilágosodott szobánkban látom, hogy nagylányunk(13 éves) takaróját maga után húzva bűnbánó képpel kérdezi: Anya itt alhatok Veletek? Alvás? Na arról már szó sem lehet. mit képzel, felveri a házat és még alvásról beszél?! Magamban persze jól esik, mert az vesse Rám az első követ, aki nem húzódna odébb, helyet biztosítva szeretett elsőszülöttjének, miáltal rögtön összemegy az ágyunk és mielőtt bármit kérdeznék, elindul az aggódó agytekervényem, hogy biztosan rémálma volt, vagy olyan filmet nézett, ami miatt nem tudott aludni, vagy beteg és nem tud aludni, vagy.....Erre bölcs nejem: Mi van kicsi lányom, rosszat álmodtál, vagy valami bánt, fáj valamid? Nem anya, csak Veletek akartam lenni! Na most legyen olyan szülő, aki nem érzékenyül el! Nem úgy a feleségem: Ezért keltettél fel bennünket éjnek évadján?(Azért létom rajta is, hogy jólesik neki a gyerek hízelgése, csak próbál szülő maradni) Kicsi korod óta egyedül alszol, sosem voltál bújós, most miért? Nem tudom anya, csak úgy jött. Jó, rendben, kicsit maradhatsz, de tudod Mi korán kelünk és Te sem tudod rendesen kipihenni magad, ha ilyen szűkösen alszunk. Rendben anya, csak egy kicsit. A csak egy kicsiből reggelig lett, ugyanis Én megnyugodva, hogy nincsen semmi baj, gyorsan elaludtam. Mikor óracsörgésre felébredtem, még mindig ott volt Velünk a lány és egyenletes lélegzéséből leszűrtem, hogy tényleg csak egy kicsit hiányoztunk neki, aminek Én roppantul örültem, mert lányos apa vagyok, aki imádja gyerekeit. De megfogadom, legközelebb Én sem engedem, hogy köztünk aludjon, mert érzem minden porcikámon a kényelmetlen alvást. Puszit nyomok arcocskájára és kamaszodás ide vagy oda, ez a lány akkor is a kicsi lányom marad, aki még mindig igényli a szülők közelségét, akkor is ha éjszaka jut eszébe. Én meg igenis nagy szeretettel fogadom, mert jólesik, hogy szeret és jólesik, hogy szerethetem!