Vidéken élek

Valóban! Vidéken élek, mert ez Nekem régi vágyam volt, lévén falusi gyerek. Szeretem a friss levegőt a szabadságot és a közvetlen embereket. Itt mindenki ismer mindenkit és mindenki tud mindent mindenkiről, ami néha jó, de párszor terhes. Ez a vidéki élettel együtt jár. Természetesen sok minden változott itt is, csak az nem, hogy többet teszünk, mint egy panellakó! Tévedés ne essék, Nekem nincs semmi bajom a városiakkal, csak Én másképp akartam és akarok élni, nem beszélve a gyerekeim jövőjéről, de arról majd később. most úgy néz ki, akkor, mikor kiköltöztünk-közel 20 éve- akkor még jó volt falun élni. Persze most sem rossz, csak sok a hátránya, ami akkor nem volt.Nehezebben találunk munkát, mert nem akarnak utazási költségtérítést fizetni a munkaadók. Kevesebb időt töltünk otthon, mert van utazási idő, ami néha nem is kevés. Állatokkal és háztáji földdel rendelkezünk, ami időt vesz el mástól, de nem vagyunk puhányak és nem érezzük azt, hogy unalommal telített az életünk. Sok ismerősömtől hallom, aki panelban lakik, hogy bizony jó pár napja nem volt kint a lakásból, mert minek. Hát erre Én azt mondom: a jó levegőért. Persze embere válogatja. Van aki szereti a kényelmet és a nyüzsgést, Én nem. Drágább lett a vidéki élet, mert a szolgáltatók azt mondják: messze vagyunk a várostól, így minden vezeték drágább. Persze ez igaz is lehet, de ne büntessenek azért, mert nem vagyok hajlandó úgy élni, városon élni. Nekem csak az ajtón kell kilépnem és friss levegőn vagyok, ami a reggeli virágok és a mező illata. Egészségesebb a levegő és tisztább, bár mostanában sokat hallani a vidéki levegő szennyezettségéről is. Most pedig vissza a gyerekekhez, akik imádnak itt lakni, mert bárhol lehet játszani, nincsenek kitéve az autók forgalmának, biciklizhet, mert csak Ők vannak az utakon, Kergetőzhet, fogócskázhat, mert van hol és nem hiányzik nekik az aszfaltos pálya a bérházak között. Ismerik az állatokat, többen már maguk is tartanak párat, jó még felnőtt segítségével, de próbálkoznak. Tudják, hogy lába is van a csirkének, nem csak műanyag zacskója! Tisztában vannak a természettel, ismerik a körülöttük lévő fákat, bokrokat, virágokat. Természetes vízben lubickolnak nyaranta, mert nem kell medence, hiszen itt folynak folyóink, patakjaink, szinte minden településen található valamilyen tó, amelynek még tiszta is a vize. Az iskolában több idő jut egy-egy gyerekre, sokkal többet tudnak magyarázni a pedagógusok és jobban megismerve a nebulókat, valószínűleg jobb lesz a kapcsolat, ezáltal a tanulás szintje is. A mi iskolánkból sok eminens diák került ki és még mai napig is bárhol megállják a helyüket. Vidéken lehet beszélgetni, mert szóba állnak az emberek egymással. Miért is? Azért mert ismerik egymást. Tudják ki mikor, hol merre?! Ez a lényege az együttélésnek, de ez egyenlőre hiányzik a városi életformából, tisztelet a kivételnek. Egészségesebben élünk, pedig nem járunk Wellnessbe és nem költünk súlyos pénzeket konditermekre és masszázsszalonokra. Lehet, hogy a divat szerinti öltözet Nálunk kicsit később jelenik meg, de ez legyen a legnagyobb bajom. Lehet, hogy nem tudok megfelelően értékelni egy éttermi vacsorát és annak hangulatát, de ismerem a házi ízeket. Nem vágyom olyan helyekre, amik unalommal telítettek, de azért is mennek, mert sikk! Tudom viszont értékelni a földet, annak minden változatát. Értékelem az állatokat és annak ellenére, hogy megeszem Őket, mindig tisztelettel bánok Velük. Több mindent tanulok az élettől vidéken, mint városon. Tudom, mert mindkettőt kipróbáltam. Lehet, hogy néhány helyen drasztikusan és nyersen fogalmaztam, de ez a valóság, viszont még egyszer mondom: Tisztelet a kivételnek. Szeretném hinni, hogy egyszer a vidéki élet is élhetőbb lesz, mert most kissé lemaradásban vagyunk. Szeretném, ha egyszer azért dolgoznánk, hogy Mi is hasonszőrűnek érezhessük magunkat városi honfitársainkkal. Lemondani viszont semmiképpen nem mondunk le erről a vidéki életről, mert ez így ahogy van, nagyon jó és élhető, még a sok hátránya ellenére is. Mondhatják, hogy vidéki Parasztok, kit érdekel? Ma már Mi is vagyunk olyan tájékozottak, mint a városiak és infrastruktúrában utolértük a várost, pedig nem volt könnyű. Elmondhatjuk, hogy a világ minden vívmánya elérte a falut, pedig ez sem volt kis dolog. A mi családunk életéből nem hiányzik szinte semmi, bár néha eszünkbe jutnak a városi esték, mikor a TV előtt ültünk és váltogattuk a csatornákat, mert semmi jót nem találtunk. Mi itt falun nem nagyon érünk rá csatornákat váltogatni, de azért a híradó és pár sorozatfilm után elbeszélgetünk munkatársainkkal a munkahelyeken. Persze van ennek az életformának negatívabb oldala is, de olyan elenyésző, hogy említést sem érdemel. Azért, ha valaki úgy gondolja, írja meg és vitatkozhatunk, mert a kommunikáció a társadalom alapja. Addig viszont még kiélvezem a sok pluszt, amit kapok a falutól és próbálom elhitetni másokkal, hogy falun is lehet élni, bár nem olyan egyszerű, mint régebben volt!

Vég kezdete

Vége! Egyszerre szüntesse meg mindenki a negatív hozzáállást és ne figyeljünk negatív dolgokra. Felejtsük el mindennapjainkat megkeserítő külső behatásokat és próbáljunk meg pozitívan élni. Próbáljuk meg a szépet és a jót látni. Nem egyszerű, tudom, de kicsit hajunknál fogva kirángatnánk magunkat az egyre mélyülő kétségbeesésből. Ne hallgassunk médiában harsogó zengzetes híreket, melyek valóságtartalma erősen megkérdőjelezhető. Ne hagyjuk befolyásolni magunkat arra szakosodott kívülállók manipulációinak, mert mesterségesen szított agymosásnak vagyunk kitéve. Naponta bombáznak bennünket rossznál is rosszabb statisztikai adatokkal, állami tartozásokkal, munkanélküliséggel, a dolgozók bruttó átlagkeresetével, ugyanakkor a valóság mindig más. Miért hallgassuk ezeket? Miért hagyjuk magunkat idegesíteni azáltal, hogy meghallgassuk a híreket?! Másról sem szólnak csak negatívumokról. Nem tudunk egymással normálisan szót váltani, mert minden második mondat úgy kezdődik, hogy:Hallotta? Nem! Nem akarom meghallani és nem akarok bús képpel gyerekeim elé állni, mert nincs egy boldog pillanatom. Miért? Azért mert manipulálnak, akik ebből és belőlünk élnek. Mesterségesen, hogy eltereljék a figyelmet másról. Ki tudna ezek közül talpon maradni, ha nem hallgatnánk TV-t, nem olvasnánk újságot, magyarul nem lennénk vevők a mindennapos álhírek tömkelegének. Mit fogunk mesélni unokáinknak 15 év múlva? Azt, hogy mekkora egymásra licitálás volt a lejáratások és a félrebeszélések, meg a nyilvánosság előtti szócsatáknak ahelyett, hogy mesélnénk a számháborúról, a boldog gyerekkorról, ami nekik nem adatik meg, mert a szülőket befolyásoló külső behatások nem teszik lehetővé a gyerekkel való valós bánásmódot? Hazudjunk, hogy élhessünk és "tisztességes" családapák, családanyák lehessünk?! Zárjuk ki a külvilágot és fókuszáljunk családunk és környezetünk egészséges fejlődésére, hogy legyen valaki aki mindezt el tudja mesélni 200 év múlva is és ne gondoljanak ránk rossz szájízzel. Most nincsenek közösségek, kihalt az emberi empátia, megszűntek szinte a rokoni kapcsolatok és valamennyi összejövetel a kivagyiságról, pénzről, kizsákmányolásról és a hihetetlen álszentségről szól. Nyomát sem találni azoknak a régi kollektíváknak, melyek oly sokat jelentettek nemzedékeknek. Hiányzik az összefogás és a segítségnyújtás. Anno családok ünnepelték a nagyobb ünnepeket, hol a nagyszülőknél, hol a szülőknél hol a gyerekeknél, mert mindenki tudta, hogy ami összetartja a családot, az a kommunikáció, együttérzés és az egymásra figyelés. Ha ezeket a sátoros ünnepeket hagyjuk ellaposodni és kihal a nemzeti ünnepeink, hagyományaink egy része, olyan, mintha kezünket vagy lábunkat vágnák le. Nem találkozik testvér, csak 40 évente. Unokatestvérek nem ismerik egymást. Csak a hozzátartozó halála, vagy sokszor még az sem hozza össze a családokat. Dolgozni kell vasárnap is, ami évszázadok óta piros betűs ünnep, mert a multi így kívánja. Ha dolgozom, akkor nem tudok meglátogatni egyetlen hozzátartozómat sem, mert otthon is van munkám. Ám, ha mindezeket kizárjuk életünkből és igenis szakítunk időt a rokonságra, ragaszkodunk bővebb családtagjainkhoz és elfeledjük a munkát a ledolgozott 8 óra után, gyerekeinket emberi kapcsolatokra neveljük, együtt tervezzük mindennapjainkat és nem zárjuk ki a jót életünkből, talán kicsivel több empátiával közelebb jutunk célunkhoz: az ÉLETHEZ. Mert ez amit most ránk kényszerítenek, ez vegetáció. Tudom, hogy sok ember éhezik(21.század), nyomorog és a társadalom perifériáján tengeti életét, mert ilyen mindig volt és lesz is, de törekedjünk arra, hogy Ők se legyenek kiszolgáltatva és ismét legyen büszke a Magyar. Legyen büszke még ha szolga is, mert még a rabszolgáknak is volt tartásuk. Testet megtörni lehet, de lelket nem. Hiszem és vallom, hogy tudunk mi szépen együtt élni, akár rokon, vagy csak ismerős, hiszen emlékezzünk a múlt század közepére, mikor kalákában épültek házak sokaságai! Ott is voltak társadalom béli problémák, de nem vettünk róla tudomást, mert jobban akartunk élni. Sikerült is. Most a hirtelen jött demokráciával nem tudunk mit kezdeni és azt gondoljuk, hogy ha lázadunk, vagy háborgunk valamivel jobb lesz. Igen! Jobb lesz! Annak aki ezzel manipulál és ver át emberek ezreit. Biztos, hogy sokan azt gondolják most, hogy mindezt leírni könnyű. Hát nem. Én is hasonló gondokkal küzdök családommal együtt és Én sem tudom összehozni a rokonságot, még csak egy falusi Búcsú erejéig sem, de igenis meg fogom próbálni, hogy kizárom gondolkodásomból a negatív dolgokat és megpróbálom úgy nézni a történéseket, ahogy Én szeretném, hogy történjenek. Megpróbálok nem odafigyelni a média általsugárzott negatív hírekre, mert a családomnak és jómagamnak ettől még nem lesz jobb, hogy hallgatom a híreket, csak dühöngök. Ehelyett beszélgetek kicsit a gyerekeimmel, szomszédokkal, munkatársaimmal, természetesen pozitív irányú dolgokról, mert így közelebb jutok lelki békémhez. A csekkeket meg eddig is fizettem, ezen túl is fogom, csak nem agyalok azon, hogy miből! Valószínű, hogy sok dologról le kell mondjak, de nézzünk körül: Mi mindenről lemondtunk már, csak nem tűnt föl. Ha most teszem, akkor csak a körülöttem élők nyugalmát sugallom. Aztán az ország sorsa meg úgy fordul, ahogy mások akarják, mert választás ide vagy oda, szerintem nekem sok beleszólásom nincs. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kihúzom magam a mindennapok folyásából, mert még szavazni is elmegyek, de próbálom a dolgok pozitív oldalát tudomásul venni. Aztán, hogy mennyi az államadósság, azt meg számolja akit érdekel, Én úgysem tudom kifizetni. Azt viszont meg tudom tenni, hogy nem beszélek a környezetemben ilyen és ehhez hasonló dolgokról, mert aki hallgatja(legfőképpen a gyerekeim) nem értik és nem is akarom, hogy megértsék. Viszont remélem, hogy gondolkodásmódom átalakításával, kicsit több odafigyeléssel és a nyilvánosság által kapott híreket megszűrve élem tovább életemet, akkor talán pár év elteltével megértem, mit is akartak anno 5 évvel ezelőtt!

Éjszaka

Halk szöszmötölésre ébredek. Vaksötét van, orromig nem látok, de határozottan hallom a halk zörejt. Fülelek, talán idegen jár bent?! Azt nem gondolnám, hiszen a kutya jelezte volna. Felülök és hallgatózom. Folyamatosan hallom. Mihez hasonlítható? olyas valami zajt hallok, mintha valaki négykézláb kúszva közeledne. Nem akarom megzavarni az idegent , ezért nem mozdulok, kivárok. A zaj egyre közelebbről hangzik, szinte mellettem, de semmit nem látok. Aztán gondolva egy merészet, felállok és suttogva kérdezem: Van itt valaki? Micsoda hülye egy kérdés. Ha van, úgysem szólal meg, különben nem osont volna, ha meg nincs senki, nevetségessé tettem magam, mert kérdésemre nejem is felébredt, de Ő első reakciójával felkapcsolta a villanyt, mamit az Én kombinatív gondolkodásom elfeledett. Pedig kár volt, hiszen megvilágosodott szobánkban látom, hogy nagylányunk(13 éves) takaróját maga után húzva bűnbánó képpel kérdezi: Anya itt alhatok Veletek? Alvás? Na arról már szó sem lehet. mit képzel, felveri a házat és még alvásról beszél?! Magamban persze jól esik, mert az vesse Rám az első követ, aki nem húzódna odébb, helyet biztosítva szeretett elsőszülöttjének, miáltal rögtön összemegy az ágyunk és mielőtt bármit kérdeznék, elindul az aggódó agytekervényem, hogy biztosan rémálma volt, vagy olyan filmet nézett, ami miatt nem tudott aludni, vagy beteg és nem tud aludni, vagy.....Erre bölcs nejem: Mi van kicsi lányom, rosszat álmodtál, vagy valami bánt, fáj valamid? Nem anya, csak Veletek akartam lenni! Na most legyen olyan szülő, aki nem érzékenyül el! Nem úgy a feleségem: Ezért keltettél fel bennünket éjnek évadján?(Azért létom rajta is, hogy jólesik neki a gyerek hízelgése, csak próbál szülő maradni) Kicsi korod óta egyedül alszol, sosem voltál bújós, most miért? Nem tudom anya, csak úgy jött. Jó, rendben, kicsit maradhatsz, de tudod Mi korán kelünk és Te sem tudod rendesen kipihenni magad, ha ilyen szűkösen alszunk. Rendben anya, csak egy kicsit. A csak egy kicsiből reggelig lett, ugyanis Én megnyugodva, hogy nincsen semmi baj, gyorsan elaludtam. Mikor óracsörgésre felébredtem, még mindig ott volt Velünk a lány és egyenletes lélegzéséből leszűrtem, hogy tényleg csak egy kicsit hiányoztunk neki, aminek Én roppantul örültem, mert lányos apa vagyok, aki imádja gyerekeit. De megfogadom, legközelebb Én sem engedem, hogy köztünk aludjon, mert érzem minden porcikámon a kényelmetlen alvást. Puszit nyomok arcocskájára és kamaszodás ide vagy oda, ez a lány akkor is a kicsi lányom marad, aki még mindig igényli a szülők közelségét, akkor is ha éjszaka jut eszébe. Én meg igenis nagy szeretettel fogadom, mert jólesik, hogy szeret és jólesik, hogy szerethetem!

Sikerült! Elvégezte egyik ismerősöm a nevelőszülői tanfolyamot.Meg kapta a működési engedélyt és várta, hogy gyermeket helyezzenek ki. Persze ez sem egyszerű, mert sajnos még mindig működik a bürokrácia. Aztán egy nap.... Telefonáltak, hogy mehetek ismerkedni. Persze vegyes érzelmekkel vágtunk az útnak, de végre történt valami sok hónap eltelte után. Bent az otthonban aztán jött a meglepetés, mert csak cigány származású gyermeket akartak hozzá kihelyezni. Nem is értem miért lepődött meg ennyire, hiszen a bentlakók 70 % a cigány származású és még nem okozott gondot senkinek(tudomásom szerint) a gyermekek felnevelése. Vannak problémák, de ezek elsősorban a szülőktől ered. Egyszóval ismerősöm elkerekedett szemekkel mondta, hogy Ő bizony nem erre számított és neki már nincs is nagyon kedve nevelőszülőnek lenni. Hát ez nagyon rosszul érintett, tudniillik Én voltam, aki beajánlottam Őket/férjével/, hogy nevelőszülők legyenek, mert úgy ítéltem meg, hogy alkalmasak rá. Győzködni meg rábeszélni senkit nem fogunk a nevelőszülőségre, de tudomásul kell venni, hogy a gyerek mindentől függetlenül gyerek és kevés esettől eltekintve, mindig olyanná válnak, amilyenné nevelik Őket. Persze ez ha más kultúrában történik, akkor más lesz a gyermek is, de ez természetes. ismerek olyan nevelőszülőt, aki rendszeresen viszi gyermekeit roma rendezvényekre, mert neki fontos, hogy a nevelt gyerekei ne veszítsék el hovatartozásukat és ne felejtsék el kultúrájukat. A nevelőszülő, véleményem szerint, akkor nevelőszülő, ha korra, nemre, faji hovatartozásra tekintet nélkül végzi munkáját, egyformán neveli a rábízott gyermekeket, mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermekei a lehető legjobb körülmények között nőjenek fel. Természetesen mindezt díjazás fejében, de "Krisztus koporsóját sem őrizték ingyen". Nos ez a díjazás is megér egy blogbejegyzést, de nem most. Egyszóval nem választottunk k gyermekeket, de ígéretet tettünk, hogy ha megfelelő kisgyereket találnak, akkor jövünk. Hát ez sosem fog elkövetkezni, remélem. Most, hogy szembesültem ismerősöm döntésével. bizony Én nem keresném többet. Egész tanfolyam alatt arról beszéltünk, hogy milyen a gyermekek összetétele az állami gondoskodásban és a végén úgy tesz, mintha semmiről nem tudott volna. Számtalan alkalommal járt a lakásunkon és sosem dugtuk gyerekeinket el előle, sőt bizonygatta, hogy milyen aranyosak ezek a gyerekek, annak ellenére, hogy cigányok. Persze Ő is tudta a konfliktusainkat a szülőkkel, de sosem történ komoly összetűzés, inkább csak kiabálás a házunk előtt, aminek aztán rendőri intézkedésre vége szakadt. Persze ez sem elfogadható, de benne van a pakliban. Ettől a gyerek még gyerek marad és kutya kötelességem felnevelni, ha elvállaltam. persze vannak extrém helyzetek, amiket már nehéz kezelni, de addig is mindent meg kell próbálni, akár szakemberek segítségével is. Azt meg, hogy végigcsinálok egy tanfolyamot, tudatosan készülök egy szép és hasznos hivatásra, majd a célban eldobok mindent, mit addig tanultam, nem lehet magyarázni és nem is érdemes. Nekem ismét egy tanulság az életben, ugyanakkor motiváció, hogy csináljuk, míg bírjuk!