Legyen már vége

Úgy éreztem magam, így ötven felett, mint akit megaláztak, kizsákmányoltak, leírtak és megsemmisítettek. No nem panasznapot akarok tartani és még csak politizálni sem szeretnék, de most már tényleg elértem a vég kezdetéhez. Pár évvel ezelőtt, még bizakodva figyeltem a körülöttem és tágabb környezetemben történő dolgokat, mostanra viszont már nem értem és nehezen élem meg mindezt. Családom napról-napra vergődik, pedig van munkánk és nem is keresünk rosszul. Gyerekeink valamilyen szinten meg vannak elégedve a jelenlegi színvonalunkkal, de természetesen Ők is el tudnának képzelni más életet, ahol kevesebbszer hallanák, hogy sajnos most erre meg erre nem telik, majd máskor. Szeretnének elmenni Ők is nyaralni és legalább egyszer egy héten családostól részt venni valamilyen rendezvényen, falunapon, pikniken vagy egyéb megmozduláson. Sajnos életünk úgy alakult, hogy nem engedhetjük meg mindezt. Őrülünk, ha havonta eljutunk egy vízpartra, ahol a magunkkal vitt szendvicseket és üdítőket fogyasztjuk. Nosztalgia! Teljesen retro érzés, mint a hatvanas években. Persze nevelt gyerekeink ennek is nagyon örülnek, mert mikor kapcsolattartásra haza utaznak, ott még ennyi sem jut. Ők látják igazán a különbséget és ezt hangoztatják is, hiszen nincs szégyelleni valójuk, nem Ők tehetnek arról, hogy nevelőszülőknél kell élniük. Pár éve még lázadtak ez ellen, szöktek és csavarogtak, aztán ráébredtek, hogy ez az élet az egyedüli választás most számukra, beletörődtek sorsukba. Aztán később látták a két családmodell közötti különbséget és elég volt számukra, hogy ezt a formát válasszák, de a vér szerinti szülők szeretetét sosem pótolhatja a nevelőszülők szeretete. Bármennyire is igyekszünk mindent megadni nekik, mit tudunk, sajnos a gazdaság mostani állása szerint nem jut több és ezt kell naponta ismételgetni, mert már nincs hitegetés, már Ők sem hisznek a jobbrafordulásban, csak azt hajtogatják, hogy ennél rosszabb ne legyen. Hát Mi is ebben bízunk. Reménykedünk és dolgozunk, hogy ezek az emberpalánták a későbbiekben jövőnk alappillérei legyenek és vállaljanak fel Bennünket, mert Mi most azért dolgozunk, hogy a jövőjük és a Mi jövőnk biztosítva legyen. Érezzék a felelősségét annak, mikor egy családból valamilyen oknál fogva kiemelik a gyerekeket és számukra idegen embereknél helyezik el Őket, mert a vér szerinti szüleik, valami miatt nem képesek a felnevelésükre. Mi hiszünk abban, hogy jó példamutatással járva előttük, megmutathatjuk számukra, hogy más élet is van, mint az ahonnan Ők idekerültek, mert szeretni kell a szülőket, de észre kell venni hibáikat is. Ha észrevesszük a hibákat és megpróbálunk úgy élni, hogy ne kövessük el Mi is ugyanazokat, akkor már megérte Nekünk nevelőszülőknek dolgozni és felnevelni ezeket a gyerekeket. Arról nem tehetnek, hogy ide fajult az élet, de változtatni sorsunkon és az Ő sorsukon csak Mi, később pedig saját maguk tudnak. Az életben sok minden éri még Őket, amire fel is tudnak talán készülni, de ami most folyik szűkebb környezetünkben, az rajtunk kívül álló és szerintem általunk nem is befolyásolható. Csak fáj, mert nem ezt ígértem Nekik! Fáj, mert nem ezért dolgoztak szüleink és fáj, mert vezető emberek herdálják el azt, amit elődeink véres verejtékkel kuporgattak össze. Fáj, mert gyermekeinknek nehezebb tisztességet tanítani, ha Ők mást látnak és éreznek. Fáj, mert aki tegnap barátod volt, holnap ellenséged lehet, ha érdeke úgy kívánja és fáj, mert engem nem erre neveltek. Statisztikák szerint egyre több az állami gondozott gyermek, de senki nem firtatja az okát! Okos, értelmes gyerekek tucatjai hagyják ott az iskolát, mert könnyebb megélni külföldön még segédmunkásként is. Hiányszakmák vannak, mert a gyerekek nem akarnak tanulni, csak divatos képzéseken. Végzős szakemberekkel van tele a munkaügyi hivatal várója, mert nincs lehetőség elhelyezkedni. Nevelt lányom jövőre végez a nyolc általánossal és elképzelésünk sincs, hogy melyik irányba segítsük a pályaválasztásában. Milyen jövőképet mutassunk neki, ha még a Mi családunk mindennapi életét sem tudjuk hosszú távra sőt rövidre sem tervezni. Szomorú élet ez és optimista jóslatok szerint is csak rosszabb lesz. Sújtanak minket adók, devizahitelek, becsapott emberek sorscsapásai, Tv híradók borongós hírei, ugyanakkor naponta látni olyan riportokat, ahol kormányhoz közeli emberek gyarapodása szemmel látható. Politizálás nélkül kérdezem bárkitől, aki tud rá válaszolni, hogy Ön vagy Önök, mit mondanak gyermeküknek, ha valami olyat lát, ami enyhén szólva is tisztességtelen, vagy legalábbis gyanú merül fel!? Mivel magyarázzák a naponta többször ismételt mondatokat, híreket, melyek ismert személyek visszásságairól szól? Mit lehet mondani egy 17 éves gyereknek, ha olyat hall, vagy tapasztal, amit Tőlem, mint nevelőszülőtől sosem hallott és sosem tapasztalt, mert megpróbálunk tisztességesen élni. Egyszer mikor iskolából hazajöttek a gyermekeink, megkérdezte a nagyobbik lányom, hogy apa Te is építesz mindegyikünknek külön-külön házat, mint az egyik iskolás társamnak a papája? Hát Én nem fogok kislányom, mert nincs miből, de az iskolatársad papájának biztosan van miből. Hol dolgozik? kérdeztem. Három éve a minisztériumban és nagyon jól keres, meg van neki egy bérelt lakása Pesten és még lakbér hozzájárulást is kap. Elgondolkodtam, hogy ezek a gyerekek mi mindennel nincsenek tisztában, de miért ne? Természetesen sokáig lehetne ezekről írni, de azt hiszem teljesen felesleges. Ha elolvassa is valaki, biztosan nem ért velem egyet, ha egyetért, akkor olyan szinten él mint Mi, tehát Ő sem sokat tehet sorsunk jobbá fordulásán. Azért (bár minden reményem szertefoszlott és kifacsartnak érzem magam és ugyanezt látom a körülöttem élőkön) még nem adtam fel és innen üzenem minden olyan embernek, aki életünk és jövőnk(gyerekeink életének) jobbra fordulásáért tehetnek, tegyék meg azokat a bizonyos lépéseket és végre önzetlenül, több empátiával felvértezve tegyék dolgukat és ne csak a parasztvakításról szóljon az élet, hanem tegyenek is végre valamit. Talán mindent felépítettünk már ami hiányzott(stadionok) most már jöhetne az életszínvonal javítása. Csak egy kicsit tegyük jobbá életünket, hogy minden jövőnket meghatározó tett olyan legyen, hogy büszkén fel merjük vállalni, ne kelljen szégyenkezni a jövőnk előtt.