Érzékeny

Mint bizonyára minden blogolvasómnak feltűnt, szociálisan érzékeny, család és gyermekszerető vagyok, aki nagyon gyorsan reagál minden gyerekekkel kapcsolatos hírre. Sajnos az utóbbi időben nem sok jót lehet írni, bármennyire kutakodom is a témában. Mostanában inkább a rosszul táplált és elhanyagolt gyermekek lettek előtérbe helyezve. Naponta olvasni olyan híreket, amelyek azon szülőkről szólnak, akik elhanyagolják gyermekeiket, akik ápolatlanul, mocskosan, koszosan járnak közöttünk és kéregetnek vagy kukáznak, mert nem telik ételre. Sokszor felkaptam a fejem, mikor ilyet olvastam és elhatároztam, hogy egy rövid oknyomozás után közzé teszem tapasztalataimat. Szándékosan nem a fővárosba, hanem egy kevesebb lélekszámú, de közepesnél nagyobbnak mondható várost választottam, amely kb. 50.000 lakosú. Hát bizony megdöbbennének, miket tapasztaltam. Természetesen nem fogok senkit megnevezni, de a téma így érdekes. Szóval egyik nap olvastam a cikket, ekkor indultam el. Senki ne gondolja, hogy csak úgy találomra mentem volna. Nem, hanem egy roma kisebbségi képviselővel indultam el, aki szintén sajnálkozik a mostani világon, de széttárja kezét, hogy Ő sem tud tenni semmit. Tudja, hogy kik azok, akik törvényeken felülinek tartják magukat és ekként is élnek. Tudja kik azok, akik nem munkahelyen és nem is napszámban keresik mindennapi betevőjüket, de mint mondja nem tudnak tenni ellene semmit. Én közöltem vele, hogy nem ez érdekel, nem ezért jöttem, hanem azért, hogy megtapasztaljam a gyerekek elhanyagoltságának okát, többek között. Hát úgy érzem ismét kényes témát érintettem, mert nagyon hallgatag lett. Azért elkísért olyan helyre, ahol tudtam olyanokkal beszélni, akik rendszeresen magukra hagyják gyermekeiket. Bementünk egy kocsmába, ahol páran támasztották a pultot és társalogtak. Nem értettem, miről, de aktívan gesztikuláltak a felek. Közelebb mentünk, ekkor már megértettem, hogy a mindennapi gondok, megélhetés munkalehetőség és a kormány tettei voltak napirenden. Bele próbáltunk szólni a beszélgetésbe és bizony meglepően elutasítóak voltak, annak ellenére, hogy ott volt velünk képviselőjük. Hozzá kell tennem az igazság miatt, hogy kevesen voltak romák, többségük magyar származású volt. Ezután már csak hallgattunk és próbáltunk észrevételek maradni, hátha hallunk olyat, ami számunkra érdekes lehet. Általánosságokról volt sokáig szó, ám egyszer csak érdekesebb kezdett lenni a dolog, mikor valaki a helyi viszonyokra hivatkozott. Hát ez az amiért jöttem, gondoltam, és próbáltam közelebb helyezkedni. Az elmondottak szerint önkormányzat itt is elhanyagolja munkáját, halmozza a tartozásokat, elnehezítve az amúgy is nehéz életét a munkásembernek. Hát ezek a munkásemberek, naponta támasztják a kocsmapultot, egymás után döntve magukba a szeszt, természetesen búfelejtés céljából, kritizálva azok munkáját, akik tesznek is értük valamit. Szapulják képviselőjüket, de az Ők elmondása szerint még egyikük sem kereste fel őket, akár csak közmunkáért is. Ahhoz sajnos lusták, mondja a kisebbségi képviselő. Naponta betérnek a kocsmába, sajnálkoznak, de sosem számolják, mibe kerül ez. Ha elfogy a családi vagy a segély, akkor hitelbe isznak, de a kocsmától 130 méterre lévő boltban kevesebbet forgolódnak, mert ott mindig hitelbe vásárolnak és már nem nagyon ad nekik senki. Közben elsétálunk az egyik helyi vállalkozóhoz, aki szokott alkalmazni helybelieket napszámba, kikérni véleményét. Hát nem hallunk Tőle sem dicséret. Elmondása szerint többeket is alkalmazott már és bizony sokszor összetűzésbe került velük és annak ellenére alkalmazta némelyiküket, hogy sokszor becsapták. Kiküldte őket építkezésre, de mikor utánuk ment, mindannyian ültek az árnyékban és beszélgettek. Közben a mellettük lévő üvegből rendesen fogyott a fröccs. Még ők voltak felháborodva, ha szóltam nekik, mondja beszélgetőtársam. Sajnos az is előfordult, hogy eladták a rájuk bízott szerszámokat. Persze többször elküldtem már mindannyiukat, de mindig visszakönyörögték magukat, mondván nincs mit enni adni a gyerekeknek. Megsajnáltam őket, de természetesen nem változtak semmit. Annak ellenére még mindig szokott közülük felfogadni a rendesebbek közül, de mint Ön is hallja, nem érdemlik. meg. Mindig hajtogatják, hogy el vannak nyomva, ki vannak zsákmányolva és bizony dolgoznának Ők, ha lenne munka, mikor meg kapnak munkát, mindig azt keresik, melyik a könnyebbik vége és mindig úgy állnak hozzá, hogy más is oda férjen. Sok olyan van, aki családostól teszi mindezt és ebből adódik, hogy a gyerekek mikor éhesek otthagyják a szüleiket és csavarognak, aminek egyenes következménye az elhanyagoltság. Otthon sem számíthatnak sok jóra, hiszen melyik alkoholista szülő képes gondoskodni gyermekeiről?! Sok családban házánál nincs már áram, vizüket a szolgáltató leszűkítette és a felhalmozott tartozások már veszélyeztetik lakhatásukat. Ugyanakkor van olyan szülő, aki alapítványi iskolába járatja bentlakással gyermekeit, az utánuk kapott családi pótlékból és a segélyekből meg dőzsölnek otthon. Mikor gyerekeik hazamennek hétvégére nem mindig jut ebéd az asztalra, mert addigra elfogynak a segélyek és egyéb juttatások. A gyerekek szennyes ruháit meg visszaküldik mondván nincs sem mosógépük, sem mosószerük. Természetesen a családgondozók félnek pár családhoz kimenni, ezért nincs környezettanulmány, de kár is lenne, hiszen nem fogadják el a segítséget, öntörvényűek. Dolgoznának, de mindenki nem lehet vezérigazgató, mondja képviselőjük, meg a munkához iskola is kell, mert Ők nem tudnak kemény munkát végezni, hiszen majdnem mindegyik leszázalékolt. Közben meg hallani, hogy orvosokat vonnak felelősségre, mert pénzért százalékoltak le embereket. Ezeket a hallottakat Én csak papírra vetettem, mert sajnálom ezeket a gyerekeket és hiszem, hogy ha minél többen tudunk erről a mindennapi problémáról és próbálunk tenni értük valamit, előbb vagy utóbb, de lesz foganatja. Ui.: Mikor ezeket a sorokat írtam kaptam egy E mailt, amiben az általam meglátogatott képviselő írta, hogy látogatásom után megkeresték cigány emberek, hogy segítséget kérnek, mert az írásom biztosan felkeltette sokak figyelmét és biztosan lesznek olyanok akik, segítenének. Nos Én mondtam nekik, hogy jelentkezett pár munkaadó hogy kellene neki munkaerő folyamatos munkára! Megint végig kellett néznem és hallgatnom a véleményeket, hogy Ők nem munkát, hanem segítséget(pénzt) kérnek, mert tudom Én is nagyon jól, hogy nem tudnak dolgozni! Gyerekeink éheznek, nincs fa télire, stb. Hát ennyit a gyerekek felneveléséről és a velük való gondoskodásról. Természetesen ennél sokkal rosszabb a helyzet, de nem fér bele egy blogba a téma taglalása. Nem hagyom abba az oknyomozásokat és körbejárm a témát, hátha lesz megoldás. Optimista vagyok és bármennyire hihetetlen, nem látom befejezettnek a dolgot. Tudom, hogy van ellenpélda és hiszem, hogy alapból senki nem születik lusta és gondatlan embernek, csak a körülmények.....

Lábat lógatók

-Az csak lábat lógatni tud!-mondja egyik alkalmi ismerősöm az egyik zalai kistelepülésen. Ide jöttem adatot gyűjteni az egyik készülő anyagomhoz. Csak úgy találomra szólítottam meg az illetőt, de azt hiszem pontosan beletaláltam, mert csak úgy ömlött belőle a szó: -Tetszik tudni, mikor ezeket ide betelepítették, mert addig a falun kívül éltek egy telepen, akkor kezdődött az ellenségeskedés. Őket behozta a Tanácselnök, építtetett a TSZ brigádjával házakat nekik ingyen és minimális bérletért, akkor zúgolódott a nép hogy nekik miért lehet!? Sok embert irritált és hozzáteszem jogosan, hiszen mások úgy kuporgatják össze a kevés kis pénzből a megélhetést és éjt-nappallá téve dolgoznak, hogy fedél legyen a fejük felett, ezek meg minden szíre-szóra házat kapnak. Hát ez volt az elindítója a gyűlölködésnek minálunk. Később meg már mindent erre alapozva hordott a nép, ha bármi sérelem érte. Ezek kérem dolgozni nem szeretnek csak gyerekeket szülni a családiért. Én ledolgoztam az egész életemet és mire vittem? Van egy házam, ami rendben van igaz, de még mindig tartozást fizetünk. Neki van egy frissen felépített családi ház, amiben lakhat és még törlesztése sincs. Én dolgozom, amiért minimálbért kapok és a fizetésem felét visszaviszem a munkahelyemre, mert a bejárási költség és a napi kaja felét teszi ki a fizumnak. Élik mindennapi életüket a családiból és a segélyekből, költségük meg semmi. Modern telefonokkal szaladgálnak és hitelbe vásárolnak, mert a kocsmába kell a pénz. Csodálkozunk, hogy nem szeretik Őket, hiszen minden falusi rendezvényen ott tolonganak, etetik a családjukat a falu pénzén, mulatnak és este provokált verekedésekkel fitogtatják erejüket. Hát ezért nem lehetnek szeretni Őket. Gyerekeik minden nap lógnak az iskolából és a kisebb gyerekeket zsarolják, elveszik tőlük a reggelit, uzsonnát és a zsebpénzüket. Mikor próbálunk tenni valamit, a jegyző úr tanukat és fényképes bizonyítékot kér. Egyszer az egyik kiszámolta Nekem, hogy Ő mennyi pénzt kap egy hónapban és Én mennyiből élek! Hát az övé többre jött ki és járulékot sem fizet, de minden ingyen jár neki, mert hátrányos helyzetű! Nos kedves Uram! Ha ez nem megfelelő alapanyag az Ön vizsgafelkészüléséről, akkor jöjjön el egyszer közénk és hallgassa meg az embereket, akik már nagyon el vannak keseredve és várják, de nagyon a változást, ami nem kizsákmányol és ekkora különbséget tesz emberek között. Biztosan tudnánk olyat mondani amiből egy doktori is kitelne. Döbbenten hallgattam szavait és elgondolkodtam, hogy miként lehet ilyen körülmények között élni és olyanokkal együtt élni, akiktől fenyegetve érzik gyerekeink magukat és tehetetlenek vagyunk velük szemben, ugyanakkor tisztességes állampolgárként tudjuk, hogy jogkövető ember nem ön-bíráskodhat és várnia kell a hivatalok és az arra hivatottak intézkedéseire. Remélni tudom csak, hogy ez a hirtelen kirohanás nem alaptalan. Mivel nem tartozik az általam gyűjteni kívánt anyaghoz szorosan, így nem is firtattam tovább, de továbbgondolásra érdemesnek tartva, közzé tettem, ami annak a kis zalai falunak és valószínűleg másoknak is problémája. Kicsit másképp írtam le, mint a mesélő elmondta, mert sok olyan elhangzott, ami nem nyomdafestéket tűrő és olyat is, aminek alapját nehéz lenne ellenőrizni, de a lényeget megpróbáltam hitelesen átadni.

Cigánykérdés

Találtam egy videót, ami azt hiszem nem igényel kommentárt. Remélem olyanok is megnézik, akik tehetnek is valamit és meg is teszik végre!

http://esztergom.jobbik.hu/content/cig%C3%A1nybiznisz-jakab-p%C3%A9ternek-jobbik-miskolci-k%C3%A9pvisel%C5%91j%C3%A9nek-felsz%C3%B3lal%C3%A1sa

Lerágott csont

Ismét terítéken a téma, de nem hiszem, hogy értelme lenne. A korkedvezményes nyugdíjakról van szó, amit most ismét az Ombudsman vizsgál, ugyanis szerinte alkotmányellenes. Lehet! Természetesen aki ezt igénybe veszi, az nem okolható érte, hiszen nem ő hozta a törvényeket, csak él a lehetőséggel. Régóta téma már a törvény felülvizsgálata, de valami miatt eddig még nem került rá sor. Persze, mint minden elavult törvény, ez is felülvizsgálatra szorul, de ne dobáljuk sárral azokat, akik most, mint kedvezményezettek ezt a nyugdíjformát élvezhetik. Bicskanyitogató az biztos, hogy 40 egynéhány évesen a minimum nyugdíjat jelentősen meghaladó nyugdíjért ülnek otthon, de ez a törvény! Apropó! Ülnek otthon! Nos ez az ami sokakat irritál, ugyanis a korkedvezményes nyugdíjat azért találták ki anno, mert a szolgálatban eltöltött évek fokozottabban igénybe veszik az embert, ezért hamarabb pihenés és regenerálódás vár rá. Ezzel nem is lenne baj, ha a többségük nem vállalna munkát, mégpedig olyat, ahol a jövedelme magasabb, mint az átlag és még járulékot sem fizet. Természetesen az ilyen nyugdíjasok 90%-a munkát vállal, ezzel elveszi mások elől a munkalehetőséget és még az államkasszát is megrövidíti. Hogy ezt miért nem tudják a magasan ülők? Nos, szerintem tudják, csak...! Mondom még egyszer, nem azzal van a baj, hogy létezik maga a törvény és van aki, tud élni vele, hanem az, hogy mindegyikük tud nyugdíj mellett munkát vállalni. Akkor viszont megkérdőjelezem a fokozottabb igénybevételt, mint a korkedvezményes nyugdíj rendszerének egyik magyarázatát. Biztosan lenne más lehetőség az ilyen nyugdíjasok részére, csak még nem találták ki, de szeretném, ha hamarosan lépne valaki ez irányba. Az ilyen nyugdíjasnak, már nem kell eltartani családokat, mert feltételezem a gyermekei már felnőttek, mégis elveszi olyanok elől a munkát, akik esetleg ebből tartanák el családjukat és nem közmunkaprogramból. Biztonsági őrök tucatjai dolgoznak korkedvezményes nyugdíj mellett, mert Őket nem kell bejelenteni, vagy ha bejelentik is, nem kell utána fizetni. Hát ennél kedvezőbb a munkaerő piacon szerintem nem létezik Vizsgálhatja ezt bárki, aki ért hozzá, de ne felejtsük el, hogy az emberek sem tájékozatlanok és bizony felemelkedik a szőr a hátunkon, mikor olyat hallok, hogy 38 évesen nyugdíjas és ereje teljében vállal még munkát, mert Őneki a pihenőideje tényleges pihenés, nem kell rohannia a másik munkahelyére. Idős emberek, akik leszolgáltak(ledolgoztak)évtizedeket, ilyenkor megkérdezik: _ Mit tettek le ezek a fiatal nyugdíjasok az ország asztalára. Hangsúlyozom még egyszer: Nekem nem a nyugdíjasokkal van a problémám, hanem az eszement törvénnyel és a magas nyugdíj melletti munkavégzésre. Vagy ha már mindenáron meg akarjuk tartani ezt a rendszert, akkor fizessen mindenki összevontan adót és járulékot a jövedelme után. Vagy a nyugdíja melletti munkavégzés idejére ne kapjon a nyugdíjas nyugdíjat. Bízom benne, hogy valami változás lesz ebben is és reménykedjünk, hogy hamarosan több fiatalnak tudunk munkát adni azáltal, hogy megszűnnek a nyugdíj melletti munkák. .

Hivatásom Gyerekekkel foglalkozni, nevelni, oktatni és tanítani Őket, szerintem az egyik legszebb dolog a világon. Mióta az eszemet tudom, mindig arra készültem, hogy gyerekekkel foglalkozzam és ez majdnem így is történt. Először hivatásos katonaként felnőtt fiatalokkal kerültem kapcsolatba, Őket okítottam és terelgettem az élet útvesztőjében. Később nevelőszülőként a 19 hónapostól a 18 évesig kerültek hozzánk gyerekek, akikkel kicsit másképp, de nagyon nagy szeretettel és türelemmel foglalkoztunk, akik némileg mentálisan sérülten kerültek a családunkba és nagyon más életvitelt éltek. Őket is meg kellett tanítani minden olyanra, ami szükségeltetik a nagybetűs Élet megélésére és családra nevelni Őket. Velük sem könnyű és ennyi év tapasztalata után, merem mondani, hogy mindezt fizetésért és munkaviszonyért nem szabad csinálni. Ez a hivatás 24 órára szól és néha még többre is. Intézetben, ahol jelenleg dolgozom, szintén azt kell, mondjam, hogy ezt a „munkát” szívvel lélekkel, csak hivatása szeretetéből tudja mindenki végezni. Sokszor, mikor fáradtan indulnék haza, pár mosoly, gesztus, jó szó a gyerekek részéről feledteti a fáradtságot és eszembe juttatja az otthoniakat, akik ugyanazt a szülőt várják, aki minden nap hazamegy és tanul velük, ellenőrzi leckéjüket, vacsorát készít, ellenőrzi a másnapi órarend szerinti iskolatáska bepakolását, majd beszélget a gyerekekkel és nem érezteti, hogy Ő már fáradt, álmos. Mikor a gyerekek elmennek lefeküdni, akkor készül a másnapi ebéd és készülnek az iskolai szendvicsek. Mikorra ágyba kerül, már félholt, aki másnap elsőként kell keljen, hiszen gyermekeit iskolába kell indítani. Nos, ez biztosan minden családban így van és ez így is kell, legyen, de olyan gyermekekkel, akik teljesen más környezetből kerülnek a családba és más nevelést kaptak eddig, nehezebb. Utána ismét az intézeti munka és ez így megy minden nap. Nagyon jó, szeretem csinálni, és aki azt a munkát végzi, amit szeret, az bár elmondhatja, hogy boldog ember. Ehhez hozzájön a családja szeretete, elismerése, ami tetézi az örömöt. Növendékeim annak ellenére, hogy intézeti gyerekek, nagyon rendesek, tisztelettudóak és tisztában vannak az együttélés és a viselkedés szabályaival. Ők is nagyon szeretethiányosak és nagyon vágynak a szülői szeretetre, de sajnos itt nem lehet különbséget tenni gyerek és gyerek közt, ezért megpróbál az ember egyformán viszonyulni mindegyikhez, de nem mindig sikerül. Nos, ez az Én hivatásom és szeretem csinálni, de meggyőződésem, hogy nem szabad munkaként tekinteni erre a hivatásra és természetesen nem szabad munkának tekinteni a gyermekeket sem, akik legyenek bármilyenek, akkor is csak gyerekek!