Könnyezem, mert hiányzik! Állok a temetőben Édesanyám sírjánál és könnyezem. Ő már 28 éve nincs Velünk és bármennyire telik is az idő, egyre jobban hiányzik. régebben, mikor frissek voltak az emlékek, már hiányzott, mert nem volt kihez fordulnom, ha gondjaim akadtak. Nem volt segítségem az apró dolgokban és nem segített senki, mikor nagy döntéseket kellett hoznom. Akkoriban azt mondta nevelőapám, hogy az Édesanyám nélkül elveszett ember vagyok és valószínűleg az utcán végzem. Hát ez nem így történt! Van munkám, saját házam, csodálatos feleségem és még csodálatosabb gyermekeim. Mindent a magam és a nejem munkájából teremtettünk elő és már akkor is hiányzott. Sokat könnyeztem éjszakánként, mikor visszaemlékeztem a régi mindennapokra. Emlékeztem a csínytevésekre és az Ő kedves simogató kezeire, melyek óvtak és megnyugtattak. Emlékeztem a megbocsátásokra és a szigorra, mely nélkül sosem jutottam volna oda, ahol most tatunk. Szeretnék olyan lenni, mint Ő, de olyan nincs még egy. Kedves, megbocsátó és családszerető. Sosem láttam fáradtnak, pedig látástól- vakulásig dolgozott. Mindig ott volt, ahol kellett, mindig tudta mi a helyes és mit kell tenni! Később, már fiatal felnőttként is számíthattunk rá és türelme volt mindenhez. Tisztában volt élethelyzetünkkel és nagyon örült, mikor el akartam venni a menyasszonyomat. Hamar megszerette Ő is és lázasan készültünk az esküvőre, mikor egyik reggel holtan találtuk. Az orvos azt mondta, olyan hirtelen jött a szívelégtelenség, hogy nem tudta leküzdeni a szervezete, álmában meghalt! Akkor azt hittem vége a világnak. Aztán éltük az életünket tovább és próbáltuk elleplezni hiányát, de kevés sikerrel. Ahány alkalommal meglátogattam, mindig elbeszélgettünk és mindig elmondtam, hogy ennyire hiányzik, de segítséget nem kaptam. Most, hogy már ennyi idő eltelt, azt gondoltam már nem lesz szükségem segítségére, de itt állva a sír mellett, érzem, hogy az életem alakulása, csak az Ő segítségével történhetett. Amikor bajban voltam, mindig hozzá fohászkodtam és utólag visszagondolva mindig megoldódott. Ezt csakis Neki köszönhetem. Sírok és nem szégyenlem, mert azt az embert veszítettem el, aki halála után is a legnagyobb segítőm maradt. Itt állok a sírnál és emlékezem, mert Édesanyám volt az egyetlen a világon, aki halála után is megmaradt Nekem. Közben elégett a gyertya, melyet gyújtottam és körülöttem elfogytak a hozzátartozók. Lassan elindulok Én is és arra gondolok, hogy ide mindig jöhetek, ha segítségre lesz szükségem, mert Ő mindig Velem van! Nézem a temetőt, mely ilyenkor meghatóan gyönyörű! Csend van, csak a lépteim csikorgása hallatszik a murvás úton. Visszanézek és úgy tűnik, mintha Édesanyám sírjától integetne valaki. Visszaintek ás magamban mormolom: Köszönöm mindazt, amit Értem tettél, Isten áldjon meg édesanyám!